Szeged - kipipálva…

Ha péntek este… Bercsényi úti csarnok… labda pattogás… remek hangulat, amit persze egyik oldal sem bán. Igaz ezúttal nem kosárlabda mérkőzésen, hanem a Női röplabda NB II. Keleti csoportjának rangadóján. Manapság nem sűrűn adódik meg a lányoknak, hogy több száz néző előtt játszanak – már megérte behozni ezt a találkozót a Hűtő csarnokból.

Most a hazaiak vendége az a SZTE EHÖK SE volt, akit az alap szakaszban csak mit tudtunk legyőzni. Az elmúlt időszak kicsit egyhangú meccsei után talán valami kis izgalom. Legalább is a bennfentes szurkolók így vélekedtek a mérkőzés előtt, bár a hazai győzelem nem lehetett kérdéses számukra.
Az első szettben már látható volt, hogy a két csapat játéktudásában jelentős a különbség. Ahogy az is nyilvánvalóvá lett, hogy ezúttal minden egyes pontért meg kell küzdeniük a berényi lányoknak. Ennek ellenére az első játszmát simán behúzták (25 : 10). A folytatásban beigazolódott, hogy tudásbeli különbség ide, tudásbeli különbség oda, ezen az estén semmi sincs ingyen. Minden pontért meg kell küzdeni. Elég egy kicsi hiba az összpontosításban, máris lecsap az ellenfél. Márpedig ebben a játszmában már nem minden ment gördülékenyen. Nem arról volt szó, hogy a hazaiak lelazsálták volna ezt a szettet, sokkal inkább arról, hogy a vendégek eltökélt szándéka volt, hogy nem 3 : 0-lal távoznak. Végül ezt a felvonást meg is nyerték (21 : 25). A következő két szettben sem változott a játék képe legfeljebb annyiban, hogy a hiba – hiba hátán periódusokat remek labda menetek követték, amelyekből azért rendre a jászberényi hölgyek jöttek ki győztesen. A szegedi lányok pedig továbbra sem ismertek elveszett labdát, de végül azért a papírforma beigazolódott, mert a harmadik szettet (25 : 15), majd a záró játékrészt is a JRK nyerte (25 : 18).
Jó volt látni, hogy a régi idők hangulata visszatért a röplabda meccsre is – gondolom, nem vagyok egyedül, aki nosztalgiával gondol a hajdan volt „nagy csapat” mérkőzéseire, vagy a Lehel kupákra, ahol a világ utánpótlásának elitjét láthattuk vendégül.
Jól esett ez a ki múlt idéző… a lányoktól és a „hangulat felelősöktől” egyaránt.
Természetesen a képre kattintva van néhány pillanat a meccsről a galériában.