Női röplabda NB I. – A jászberényi csapat a legjobb nyolc között

Pénteken este egy nagyon fontos mérkőzés várt a Jászberény Röplabda Klub csapatára. Köszönhetően többek között a Nyíregyházán szerzett pontnak saját kezükben volt a döntés lehetősége a rájátszásba jutáshoz. Amennyiben legyőzik a Budaörsi DSE csapatát, akkor a többi eredménytől függetlenül már nem kerülhetnek ki a legjobb nyolcból. Azt már megtapasztalhattuk, hogy komolyan meggyűlt a bajunk olyan csapattal, akit idegenben magabiztosan győztünk le, így hát minden játékos arcán látszott az összpontosítás. Hozni a kötelezőt tét helyzetben még egy gyengébb játékerőt képviselő csapattal szemben sem mindig egyszerű.

Az első játszma a tétnek megfelelően meglehetősen sok hibával tarkítva kezdődött, gyakorlatilag alig alakult ki játék. A kevesebb rontásnak köszönhetően 8 : 4-es állásnál a vendége kértek időt. A következő periódusban a hazaiak már több szép támadás is összehoztak, ellenfelük viszont csak a hibáikból szerezte pontjait. A technikai időnél már hat pont volt a vendéglátók előnye, ami a folytatásban tovább nőtt. A hajrára fordulva több nyitás fogadásba is hiba csúszott berényi részről, ezért Deme Gábor 23 – 15-ös állásnál időt kért, aminek hatására pillanatokon belül lezárták a szettet, mindössze tizenhat pontot engedélyezve riválisuknak. (25 : 16)

A második játszmára fordulva nyilvánvalóvá vált, hogy a hazaiaknak csak saját magukkal gyűlhet meg a baja, mert a játé képe alapján jelentős volt a különbség javukra. A történet ott folytatódott, ahol az első felvonás végén abbamaradt… jó berényi védekezés, hatékony támadás, míg a másik oldalon csak néha akadt kidolgozott megoldás, ugyanis alaposan meggyűlt a bajuk a nyitások megszelídítésével. A technikai időnél már tíz pont volt a JRK előnye, amit meg is őrzött a játszma labdáig (24 : 14), azt elsőre értékesítve 25 : 15-re nyerte a második szettet.

Ekkor már biztosak lehettünk abban, hogy a jászberényi csapat gyorsan befejezi a mérkőzést, mert a koncentráció nem fogyott és minden labdáért úgy küzdöttek, mintha szoros lenne az állás. Mindenki hozzátette magáét a teljesítményhez. A harmadik játszma is a szurkolók várakozásának megfelelően alakult. A korábbiaknál is határozottabb játéknak köszönhetően – itt talán már a budaörsi csapat is mihamarabb a zuhanyzóban szeretett volna lenni, bár azért küzdöttek, de a hitük már elfogyott. Pillanatok alatt elérte a jászberényi gárda a tizenhatodik pontot, míg ellenfelük ezúttal már csak ötig jutott. Innen még ugyan nyolc pontra futotta a vendégek erejéből, de a hazaiak 25 : 13-ra nyert játszmával zárták le a mérkőzést.

Ezzel a győzelemmel, már biztossá vált a felsőházi szereplés, így a berényi csapat teljesítette az első számú célkitűzést – ami egy újonc számára komoly fegyvertény. Csak zárójelben említem meg, hogy a tavalyi ötödik MTK-nak ugyanez nem sikerült. Az hogy végül a hetedik, vagy a nyolcadik, helyen zárja az alapszakaszt az a vasárnapi eredményektől függ. Bár egy békéscsabai kiruccanás vár a hazai csapatra, felszabadult játékkal, pontot vagy akár pontokat rabolhat a Viharsarok fővárosában.

Jászberényi Röplabda Klub – Budaörsi Diák Sportegyesület: 3 : 0 (16; 14; 13)

Képriport a galériában… Katt a fotókra