Női röplabda Extra Liga… Sistergős péntek este Jászberényben

Míg a Jászberény VT szűk egy hét leforgása alatt már a harmadik mérkőzésére készült pénteken este a Bercsényi úti sportcsarnokban, addig a vendég UTE a békécsabaiak elleni vasárnapi mérkőzés óta nem lépett pályára. Persze ezt ellensúlyozta, hogy a hazaiak egy remek rajttal a hátuk mögött vették fel a küzdelmet. Amint az utóbbi összecsapások alapján várható volt ezúttal is izgalmas este elé nézett a szépszámú közönség.

A vendégek léptek fel kezdeményezőbben, a jászberényi ütők az első percekben csak méricskélték az új igazolással igen csak megmagasodott UTE sáncot. Ennek eredményeként állandósult a 3 – 6 pontos újpesti vezetés. Ez azonban nem kényelmes játszadozást jelentett, hanem kő kemény küzdelmet minden egyes pontért mindkét oldalon. Csupán a különbség nem változott. Így a vezetés a vendégek szerezték meg (17 – 25).

Azért azt még csapatukat szép számban elkísérő lila-fehér szurkolók sem gondolhatták komolyan, hogy innetől kezdve sima út vezet a győzelemig kedvenceik számára. Nem is csalódtak, mert a második szettben egy sokkal agresszívebb Jászberénnyel találta magát szembe csapatuk, aki minden erőt mozgósítva próbálta utolérni ellenfelét. Ezúttal sikertelenül, így – köszönhetően a remek labdameneteknek - egy meglehetősen hosszú játszma végén már egyenlő volt az állás (25 – 19).

A folytatásban a jászberényi oldalon már elkezdtek megmutatkozni az előző két mérkőzés alatt felgyülemlett fáradság jelei. Ezek leginkább apró pontatlanságokban öltöttek testet, amit akaraterővel próbáltak pótolni a hazai játékosok. Az így elhullajtott pontok azonban ilyen kiélezett csatában sorsdöntőnek bizonyultak. A vendégek visszavették a vezetést (21 – 25).
A negyedik játékrészre úgy léptek pályára a vendéglátók, hogy mindenképpen meg kell nyerniük, mert az már egy pontot jelent, ami a végelszámolásnál nagyon sokat érhet. Arról nem is beszélve, hogy az UTE az utóbbi időben hadi lábon állt az ötödik szettekkel. Szóval a mérkőzés kulcs fontosságú része következett. Folytatódtak a kemény, küzdelmes labdamenetek, amiket csak itt-ott szakított meg egy-két elhibázott nyitás. A szett tulajdonképpen az előzőnek a folytatása volt, így a vendégek fokozatosan növelve előnyüket magabiztosan nyerték ezt a játékrészt is (16 – 25), ezzel mindhárom pontot elrabolták közvetlen vetélytársuktól.

A mérkőzést követően mindkét szurkoló tábor nagy tapssal jutalmazta kedvenceit, hiszen egy remek mérkőzéssel örvendeztették meg őket. Bár a Jászberényi VT alul maradt ezen a mérkőzésen, de a játékosok mindent kiadtak magukból, ami ezen az estén bennük volt, így természetesen ők is rászolgáltak szurkolóik elismerésére. Most kapott igazi értéket a Vasas otthonából elhozott három pont.

Jászberényi VT – UTE 1:3 (–17, 19, –21, –16)

A fotókra kattintva elérhető ennek a remek mérkőzésnek a galériája.