Még mindig nagy falatnak bizonyult a Fatum… Nem sikerült a pontszerzés a tavalyi kupa győztestől

Tegnap este megkezdte a második kört a Jászberényi VT a női röplabda Extra ligában. A berényi csapat azzal a feltett szándékkal készült a mérkőzésre, hogy feledteti a nyitó fordulóban elszenvedett igen komoly vereségét. Erre jó jelnek mutatkozott, hogy legutóbb az UTE együttesétől pontot rabolt, bár a győzelem is csak karnyújtásnyira volt. Ellenfelük a bravúros békéscsabai kezdést követően hazai pályán nagy pofonba szaladt bele a Vasas Óbuda ellen. Ahogy az várható volt ezt követően volt egy kis rendrakás a fejekben. Szóval ismét parázs este várt a szurkolókra.

Padlógázon kezdtek a vendégek, míg a hazaiaknak csupán momentumai voltak. Úgy tűnt rendesen összekapta magát a Nyíregyháza és osztály különbségnyi játékkal percek alatt hozták az első szettet. (12 : 25). A folytatásban lassan kezdett ébredezni a házigazda. Legalább is annyira, hogy jelezze, azonos ligába tartoznak ellenfelükkel. Mindez azonban csak arra volt elég, hogy egy kicsit szorosabb legyen a játszma vége. Ami optimizmusra adott okot a berényi szurkolóknak, hogy azért egyre hosszabbak lettek a labdamenetek. Ennek ellenére simán lehozta a Fatum Nyíregyháza a második játékrészt. (16 : 25).

Aki látta a múltheti Jászberényi VT – UTE mérkőzést nem alaptalanul bizakodott, hogy a folytatásban lesz még min izgulni. Így is történt. A játék egyre inkább a vendéglátók szája íze szerint alakult. Szépen lassan alább hagyott a vendégek dinamikus támadó játéka, egyre több lett a bizonytalanság köszönhetően a hazaiak rohamosan javuló védő munkájának. Fej-fej mellett gyűjtögették pontjaikat a csapatok, de többnyire hazai vezetéssel. Igazi finis látszott kialakulni ugyanis 20 – 20-as állásnál kezdődött a végjáték. Ahogy idén már többször is láthatta a berényi közönség, a végjátékban elég határozottak kedvenceik. Ezúttal is magabiztosan zárták le ezt a szoros szettet. (25 : 22)
A látottak alapján új meccs vette kezdetét a negyedik játékrészben. A Berény az egyenlítésért, míg a Nyíregyháza a mérkőzés lezárásáért vetette magát a küzdelembe. Az irányítást hol az egyik, hol a másik csapat kaparintotta meg. A játszma második felében a vendégek újra rátaláltak a kezdeti ritmusukra, magabiztos határozott támadásaikat a berényi védekezés már nem tudta eredményesen feltartóztatni. Ennek eredménye magabiztos szett győzelem lett, ami a három pont megszerzését is jelentette. (20 : 25)

Jászberényi VT – FATUM - Nyíregyháza 1:3 (–12, –16, 22, –20)

Végeredményben megérdemelt vendég siker született, köszönhetően dinamikus támadó játékuknak. A másik oldalon sok alkalommal okozott gondot a pontos nyitás fogadás és ezúttal a nyitások sem voltak elég élesek. A második kör elején még korai lenne bármit kijelenteni a végeredménnyel kapcsolatban, de az biztosnak látszik, hogy a Fatum Nyíregyháza ott lesz a legjobb négyben. A Jászberényi VT amennyiben tovább tud lépni, akkor komoly tényező lehet a végjátékban, ha másként nem azáltal, hogy bármelyik csapatot képes lehet megrövidíteni néhány ponttal. Persze a hazai tervek nem erről szólnak...

Folytatás jövő szerdán a Challenge kupában Pozsonyban, majd jövő pénteken hazai pályán a Szombathely ellen.
Addig is a képre kattintva megnyílik a szokásos képriport.