Irány Érd! … A legjobb négy között a Jászberényi VT női röplabda csapata a Magyar Kupában

A 2018-as év egy kiemelkedően fontos mérkőzéssel köszöntött a jászberényi röplabdás hölgyekre. A második mérkőzésre került sor a Jászberényi VT és a Penta Gödöllői RC csapatai között a Magyar Kupában a legjobb négy közé jutásáért. A hazaiak az első találkozót három nullára nyerve karnyújtásra kerültek ahhoz, hogy sorrendben harmadik alkalommal is résztvevői legyenek az érdi végjátéknak.
A vendégeknek pedig az adhatott némi okot a bizakodásra, hogy alapszakasz utolsó mérkőzésén nyerni tudtak Jászberényben.

Már a találkozó elején nyilvánvalóvá vált, hogy a jászberényi csapat nem engedi kicsúszni kezéből ezt a remek lehetőséget. Határozott játékának nem találta ellenszerét a vendég együttes, pedig mindent megtett ezért. Tulajdonképpen csak az első játszma elején tudta többé-kevésbé tartani a lépést a vendéglátókkal. Viszont a játszma közepétől igazán már csak az volt a kérdés, mennyi idő kell ahhoz, hogy a Jászberény behúzza a második szettet és ezzel pontot tegyen a továbbjutásra. Erre nem is kellett nagyon sokat várni, annak ellenére, hogy szinte minden labdáért keményen meg kellett küzdeniük.

A harmadik játékrészben a közönség nagy örömére, pályára kerültek azok a játékosok is, akik eddig nem tudtak részt vállani a feladatból. Ami a nézők hangulatát tovább fokozta, hogy a fiatalok is remekül helyt álltak és ők is hozták a rájuk jutó szettet. Nem csoda, hogy a szurkolók hangosan köszöntötték kedvenceiket a mérkőzés végén.

A folytatásban a döntőbe kerülésért a Linamar BRSE csapata lesz a Jászberényi VT ellenfele, ahol már nem ők lesznek az esélyesek. Ettől függetlenül a szurkolók kezdhetik szabaddá tenni magukat az érdi finálé időpontjára, mert valamelyik mérkőzésen már biztosan érdekeltek lesznek kedvenceik.
Tehát… Irány Érd!

Jászberény – Penta Gödöllői RC 3:0 (18, 16, 16)

A fotókra kattintva megnyílik a mérkőzésen készült fotó galéria.