III. Szeles Péter női röplabda emlék torna… Remek jászberényi nyitány

A héten pénteken és szombaton a Jászberény RK harmadik alkalommal rendezte meg felkészülési tornáját. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is sikerült remek mezőny összehozni. Két dobogó esélyes csapat a Vasas Óbuda és a Fatum Nyíregyháza mellett a felsőházba pályázó Budaörsi DSE, a Penta-Gödöllői RC, az MTK Budapest együttes és kolozsvári U NTT Data csapatai voltak a házigazdák ellenfelei.

Természetesen ezeknek a tornáknak a fő feladata annak felmérése, hogy ki-ki hol tart a saját a felkészülésében, illetve hol tartanak a vetélytársak. Ilyenkor van lehetősége az edzőknek próbálgatni a különböző felállásokat, megnézni mit tudnak az új, illetve fiatal játékosok. Nekünk nézőknek pedig remek alkalom arra, hogy megismerkedjünk az új szerzeményekkel és persze azzal, hogy milyen erős csapata van az ellenfeleinek…és még csak el sem kell utazni érte.

Felkészülési mérkőzések ide, gyakorlás oda, ahogy elkezdődik az első labdamenet azonnal komolyra fordult a játék és nem egyszer parázs csata alakult ki a csapatok között. A pénteki csoport mérkőzéseket követően szombaton délelőtt már a két elődöntő került sorra. Az egyikben az egyre jobban belelendülő JRK meggyőző játékkal győzte le a U NTT Data csapatát, míg a másik ágon a Fatum Nyíregyháza nagy küzdelemben verte a Vasas Óbudát. Az utóbbi azután a bronz meccset is elvesztette román ellenfelével szemben. A döntőben a csoportkör után ismét egymásnak feszült a JRK és a Fatum Nyíregyháza és akár csak az első összecsapás alkalmával, ezúttal is a berényi csapat került ki győztesen a mérkőzésből. Így sikerült itthon tartaniuk a kupát, ami újabb lendületet adhat a folytatásra. A részletes eredmények itt találhatók: http://hunvolley.hu/?p=6326

A részletes elemzés helyett inkább megmaradok a kaptafánál, így a képekre kattintva egy bő összeállítást ajánlok a tornáról a galériában.