Hullám völgy után hullám hegy - Jászberényi RK - FATUM Nyíregyháza NB I-es női röplabda mérkőzés

Vasárnap este lassan gyülekeztek a szurkolók a Jászberényi RK következő hazai mérkőzésére, ahol a FATUM- Nyíregyháza volt az ellenfél. Az elmúlt évben a hatalmas öt játszmás küzdelem nyíregyházi sikert hozott. Itt volt tehát a revans ideje. Az más kérdés, a balul sikerült nyitány milyen nyomokat hagyott a hazai csapatban, hiszen a következő két ellenfélnél alapvetően erősebbek voltak. Így ez volt az első mérkőzés, ami választ adhatott erre a kérdésre. Az első nyitásra azért szép számú közönség jött össze.

A nyitó szettben a vendégek vették kezükbe az irányítást és a második technikai időig már öt pontos előnyt épített ki (11 : 16), amelyet a hajrára fordulva meg is tartott. Ekkor Deme Gábor időt kért és utána teljesen más csapat lépett pályára, mert nem csak küzdöttek minden labdáért - ezt tették addig is derekasan -, de egyre határozottabban is játszottak. Ennek eredményeként 21 : 21-nél beérték ellenfelüket, sőt 24 : 23-án már berényi játszma labda volt. Innen tovább fokozódott az izgalom és végül a Nyíregyháza visszavette a kezdeményezést és 25 : 27 arányban nyerték az első játszmát. (0 : 1)

Szóval a kérdés részben megválaszolásra került. Játék szempontjából már nem idézte a hazai csapat a nyitányon nyújtottakat, viszont az összpontosítás még hibádzott. Szóval a kételyek még éltek.

A következő játszma egy igazi üldöző versenyt hozott, ahol a jászberényi lányok folyamatosan egy-két pontos előnyben voltak. A záró periódus kezdetén 22 : 20 volt az állás. Itt még egy pontot sikerült a vendégeknek szerezniük, de a hazaiak magabiztosan 25 : 21 arányban hozták a szettet és kiegyenlítettek (1 : 1). Ebben a szakaszban már mindig volt olyan jászberényi játékos, aki lendített egyet a játékon, amikor elakadt a csapat.

A következő szett kérdése az volt, hogy folytatódik-e a sorminta és így a Fatum Nyíregyházáé lesz a játszma, vagy a JRK magánál tartja az visszaszerzett irányítást. A második verzió igazolódott be, annyi változással, hogy most már a különbség három-négy ponton állandósult. Bár a Nyíregyháza játékosai mindent megpróbáltak, nem tudtak közelebb férkőzni, így a Jászberény végig vezetve 25 : 21-re megnyerte ezt a játékrészt és átvette a vezetést (2 : 1).

Az már a harmadik játszmában is látható volt, hogy a vendégek minden erejüket összpontosítva próbálták útját állni a berényi pontszerzésnek, ezért a negyedik játszmában mindent egy lapra tettek fel. Így aztán valóban fej-fej mellett haladtak a csapatok és csak a 12 : 12-es állás után tudott a Nyíregyháza rövid időre kettő pontos előnyt kicsikarni. A második technikai időnél viszont már csak egyetlen pont volt a különbség. Ezt követően fantasztikusan izgalmas labdamenetek után a JRK ismét átvette az irányítást és négy pontos előnnyel fordult a hajrába. Ekkor a vendégek még egyszer nekirugaszkodtak, tudtak is faragni a hátrányból, de 24 : 22-nél a hazaiaknál volt a játszma és mérkőzés labda, amit nem is hibáztak el. A negyedik szettet 25 : 22-re nyerve megfordították a mérkőzést és 3 :1 arányban nyertek.

Jászberényi RK - FATUM Nyíregyháza: 3 : 1 (25; 21; 21; 22)

Azt a kirobbanó örömöt nehéz leírni ami felszakadt a berényi lányokból. Nem csak azért, mert sikerült első alkalommal legyőzni az egyik legnagyobb riválisukat, hanem azért is mert ezt 0 : 1-es hátrányból tették. Ez pedig remélhetőleg válasz a cikk elején feltett kérdésre.

Lássuk az edzői értékeléseket.

Deme Gábor (JRK): „A Nyíregyháza és mi hasonló erőt képviselünk. Azt gondolom, a 4-6. helyezések valamelyikén fogunk végezni és az egész bajnokságban nagyot fogunk küzdeni velük. Most a csatát mi nyertük meg, de a háborúnak még nincs vége. Az döntött, hogy az Újpest elleni meccshez képest most volt bennünk akarat és dac és, ha nem is játszottunk mindig jól, mentünk minden labdáért és ezt a szurkolók értékelték. Nagyon örülök neki, hogy annak ellenére sokan voltak, hogy vasárnap volt a találkozó. Az első szettben a Nyíregyháza extázisban kezdett, azt játszották, amit nekünk kellett volna hazai pályán. 0:1 után éreztem, hogy jövünk fel és azt gondoltam, meg tudjuk nyerni ezt a mérkőzést.”

Kőhalmi Richárd (Nyíregyháza): „Minden sorozat véget ér egyszer, ez most történt. Lehet, hogy a bajnokság második felében rosszabbul jött volna, most talán szükségünk volt erre a vereségre. Sajnos nyitásban és nyitásfogadásban nem tudtuk felvenni a versenyt a Jászberénnyel. Az első szettet is ugyanúgy megnyerhették volna a hazaiak. Ott a végén nekünk volt két labda, amit meg tudtunk csinálni, de benne volt a 3:0 lehetősége is – akkor is hasonlókat mondtam volna.
(Forrás: Jászberényi Röplabda Klub - Budai Levente)

Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a bajnoki nyitány egy kisiklás volt és köszönhetően talán ennek a győzelemnek is, nem hagyott komoly nyomokat a jászberényi játékosokban. Hát igen azért szerencsésebb dolog egy 10.000 méteres síkfutás első körében elesni, mert akkor még van idő felzárkózni az élbolyhoz, mint ugyanezt elszenvedni az utolsó körben - persze ha a versenyző nem szenved "maradandó" sérülést.

Most a program szerint három idegenbeli kemény mérkőzés következik, majd november 22-én a TEVA Gödöllöi RC csapata lesz a vendég. Borítékolható, hogy az az este is izgalmas összecsapást ígér.

A képekre kattintva kinyílik a galéria, amely megpróbálja hűen visszaadni azt a hatalmas küzdelmet amit ez a négy játszmás mérkőzés hozott.