Bomba meglepetéssel rajtolt a női röplabda Extra Liga

A hozzáértők a női röplabda bajnokság második köre előtt egybehangzóan úgy vélekedtek, hogy kiélezett küzdelmek és vaskos meglepetések várnak a szurkolókra a legjobb hat csapat alkotta Extra Ligában. Az nyitó kör talán legérdekesebb összecsapásának az első "keresztbejátszás", a Jászberényi VT – Vasas Óbuda mérkőzés ígérkezett, hiszen a két együttes a felkészülés során találkozott utoljára. Ráadásul mindkét csapat csoportja harmadik helyén zárta az alapszakaszt. Vendégeknek feltett szándéka volt, hogy keményen megszorongassák a tavalyi ezüstérmest, a hazaiak pedig jó kezdéssel akarták lezárni az előző, meglehetősen zaklatott időszakukat.

A meccs határozott jászberényi rohamokkal kezdődött és mire felocsúdtak a házigazdák tulajdonképpen el is dőlt a szett, hiszen nem igazán tudták megközelíteni ellenfelüket. Meglepetésre a vendégek megnyerték a nyitó játékrészt. (18 – 25)
A folytatásra már bejelentkezett a Vasas is. Sokáig úgy tűnt, hogy a kialakított nyolc pontos előnyükkel simán kiegyenlítenek. Ehelyett a hazai szurkolók legnagyobb megrökönyödésére, a hajrára már fej-fej mellett érkezett a két csapat. Sőt a vendégek jutottak játszmalabdákhoz. Végül azonban hatalmas küzdelemben sikerült hazaiaknak kiegyenlíteniük.(29 – 27)

Ezzel azonban úgy tűnt el is lőtték minden puskaporukat, mert a Jászberény összeszedett játékkal visszavette a kezdeményezést és esélyt sem adtak a továbbiakban ellenfelüknek, akik még látótávolságba sem tudtak kerülni hozzájuk, így ismét a vendégeknél volt az előny. (18 – 25)

Ami ezután következett arra még a legrégebbi Vasas drukkerek sem nagyon láttak példát hazai pályán, legfeljebb a tavaly az érdi kupadöntőn … A Jászberényi hölgyek gyakorlatilag „átgázoltak” kedvenceiken, akik csak elvétve tudtak valamilyen ellenállást tanúsítani, így pillanatok alatt tíz pontos hátrányba kerültek, aminél közelebb már nem is tudtak kerülni. (15 – 25). Ezzel a forduló legnagyobb meglepetését szolgáltatva, a Jászberény VT három ponttal távozott a Folyondár utcából.

Vasas Óbuda – Jászberény VT 1:3 (-18, 27, -18, -15)

Kemény folytatás ígérkezik a jászberényi csapat számára kedden Békéscsabán. Bár önbizalomból alaposan betárazhattak vasárnap eset. Addig is a képekre kattintva egy bőséges képriport látható a galériában.