Minimális előnyt szerzett a JKSE

A múlt heti bajnoki kosárlabda mérkőzés után a Magyar Kupában, ma este is farkasszemet nézett egymással Nyíregyháza és Jászberény. A két csapat legutóbbi randevúja – a hosszabbítás után - nyírségi sikerrel zárult, amiért a JKSE a kupában remélte a visszavágást.

Rögtön a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést a találkozó elején, 5 perc elteltével már 2-13-at mutatott az eredményjelző. A piros-kékek nagyon indiszponált csapat benyomását keltettek, és nem találtak fogást a Dramjicsanin és Austin vezette jászságiakon. László közép-távoli kosarainak volt köszönhető, hogy nem lett még nagyobb differencia a felek között az első tíz perc végére.

A folytatásban sem változott sokat a játék képe. A jászberényiek gondosan őrizték előnyüket. Hazai részről az immáron magyarként bevethető Fekete szerezte a kosarakat, míg a túloldalon a padról Borszéki szállt be jól. A 18. perc környékén Mohácsi fújt riadót, amikor triplájával négy pontra zárkózott az NYKK, amiből aztán egyet még faragtak a dudaszóig.

A második félidőt Sitku büntetője, majd duplája nyitotta, amivel egyenlítettek a nyírségiek. Nem kellett sokáig várni a vezetés megszerzésére, amikor gyors indításból Kandics fejezte találkozó során először, 40-38-nál vezettek a hazaiak. Az újonc Austin kosaraira épített, aki egymaga 12-t jegyzett csapata 16 pontjából ebben a negyedben. Négypontos nyíregyházi előnnyel fordulhattak a csapatok az utolsó etapra.

Nem tartott sokáig az NYKK előnye, mert három perc elteltével már Ferenczi Tamás kényszerült időkérésre Hodges tripláját követően. A vendégek egyenlítettek, sőt Horti kosarával a vezetést is visszavették, míg szabolcsi oldalon semmi nem akart összejönni. Innen még felálltak Miskovicsék, sőt a 38. percben Fekete kosara után már hárompontos hazai előnyt mutatott az eredményjelző. A végjátékban azonban az újonc koncentrált jobban. Előbb Austin triplából egyenlített, majd Dramjicsanin büntetőivel és Hodges duplájával néggyel mentek a vendégek. Az ellentámadásból Kandics szépített, amivel beállította a végeredményt.

Marso NYKK - Jászberényi KSE 73-75 (13-24, 20-12, 23-16, 17-23)

Jászberényi KSE: Szögi 2, HODGES 7/3, AUSTIN 25/3, HORTI 10, DRAMJICSANIN 19/9 Csere: Helmeczi 3, Borszéki 6, Fülöp 2, Antal -, Wehner 1, Varga -

Marso NYKK: FEKETE 14, László 13, Mohácsi 7/3, Kandics 13/6, Miskovics 7 Csere: SITKU 17, Polyák 2

Horváth Balázs, a Jászberény edzője: Örülök, hogy végre kijött az, hogy mi is tudunk nyerni. Még semmi nem dőlt el, úgy kell tekinteni a visszavágóra, mintha 0-0-ról indulna.

Ferenczi Tamás, a Nyíregyháza edzője: Rossz kezdésünk miatt végig futottunk az eredmény után, és bár olykor átvettük a vezetést, a végén elkövetett buta hibáink miatt, ha nem is ledolgozhatatlan, de hátrányba kerültünk.

Forrás: BB1