A csoda ezúttal elmaradt.

Két jól motivált csapat esett egymásnak szombat este a kosárlabda NB I. A csoportjának jászberényi mérkőzésén. A vendég soproniak, a Magyar kupa döntőjében bizonyították, hogy még a szuper favorit Szolnok homlokára is komoly mennyiségű izzadságcseppet tudtak varázsolni, miközben a JKSE a pokoljárását követően Nyíregyházán tudta térdre kényszeríteni nem várt riválisát. Szóval minden adott volt egy igazi mérkőzéshez.

Az első negyedben a vendégek pillanatok alatt tudatosították, hogy nem volt véletlen a kupa siker, miközben a hazaiak leginkább a játékszer keresgélésével voltak elfoglalva. Nem csoda, hogy az első negyed biztos 28 – 17-es vendég vezetéssel zárult. A második negyed elején bezárta az átjáró házat a hazai csapat. Ezzel a helyzettel nem nagyon tudtak a soproniak mit kezdeni, így a egy perccel a negyed vége előtt már a berényieknél volt 6 pontos előny. Ekkor azonban a védekezésben fáradni kezdtek, ennek következménye 3 vendég tripla volt és máris fordult a kocka. Az eredményjelző a félidőben 40:43-at mutatott. Ekkor még – nem ok nélkül – hazai szurkolók a győzelem reményét dédelgették. Sajnos a harmadik negyed eleje ott folytatódott, ahol az előző vége abba maradt… könnyű vendég kosarak, izzadságos hazai válaszok. Ennek eredménye képen 8 pontos előnnyel fordultak a soproniak az utolsó negyedre. Sajnos a játék képe nem változott… hosszú és pontos soproni támadások végére rendre elfogyott a berényi védekezés és jöttek a menetrend szerű utolsó másodperces kosarak, míg a visszatámadásoknál rendre akadozott a hazai gépezet. Így a Sopron a végéig meg tudta tartani a nem túl nagyarányú, de biztos előnyét, ami számukra a felsőházi rájátszást jelentette, mi pedig készülhetünk a következő ki-ki meccsre, amit a Szeged otthonában kell megvívnunk.

A küzdéssel ezúttal sem volt gond, sőt a védekezésben is láthatóak voltak az előrelépés jelei, azonban a támadás most is zötyögött és első sorban az esetlegesség jellemezte. Feltűnő volt, hogy távolról továbbra is eredménytelenek vagyunk – a második félidőben mindössze 6 hárompontos kísérletünk volt és ebből csupán egy talált célba – ez pedig megkönnyíti a védekezést ellenünk. A mi feltétlenül pozitívum, hogy időnként a védekezésünk már komoly gondot okozott az ellenfelünknek és a kispad is hozta a tőle elvárható teljesítményt, hiszen a dobott pontok egy harmadát és a lepattanók felét vállalták magukra.
Ezt támasztja alá a csapat edzőjének nyilatkozata is:
"Srdjan Antics, a JKSE edzője: Gratulálok a soproniaknak, megérdemelten győztek, az övék volt a jobb csapat ezen a mérkőzésen. Most játszottunk a legjobban, amióta én edzem a csapatot, de még van mit javítanunk. Az biztató, hogy az egyik legjobb formában játszó magyar csapat ellen is volt esélyünk." ( Forrás: http://www.bb1.hu/tartalom/cikk/16013_felsohazban_a_sopron)

Van még tennivaló, de apró lépéseket már tettünk előre… a következő lehetőség a hétvégén Szegeden.

A képekre kattintva az első felnőtt kosaras tandem galéria is elérhető. A társam ezúttal is Gémesi Balázs.