Ady Endre a „nagyon-nagy író-asszony”nak nevezte, a magyar irodalom egyik legjelentősebb női íróját, a Nyugat nemzedékének fontos tagját. Polgári iskolai tanári oklevelet szerzett, majd Miskolcon tanított irodalmat és gazdaságtant; tanítványai imádták. Itt jelentek meg első írásai is, versek, novellák és ekkoriban vált a Nyugat állandó munkatársává is.
1910-1915 között Budapesten tanárként dolgozott. Az első világháború kezdetekor elhagyta a tanári pályát és csak a szépirodalomnak élt.
1912-ben jelent meg első (és talán legfontosabb) nagyregénye, a Színek és évek, amely az értékeit vesztett dzsentri társadalommal és a századfordulón élő nők sorsával foglalkozik. Másik nagy sikert aratott regényét, a Hangyabolyt – melyben ifjúkori, zárdában töltött éveit idézi fel – 1917-ben adták ki.
Az I. világháború után kisfiával együtt a spanyolnátha járvány áldozatává vált.