[3]Amikor a MaloM színház április programjának első előadásáról azt írtam, hogy fajsúlyos, akkor már tudtam, hogy a következőhöz képest az „csak” valamiféle felvezető volt. A folytatásban Anna Gavalda: Szerettem őt című darabja jött a sorban Györgyi Anna és Szilágyi Tibor főszereplésével, amit Szántó Erika formált színpadra.
Adott egy este, egy éppen akkor elhagyott negyvenes nő, és az ő hatvanas apósa egy lakásban. Szinte biztos volt, hogy az emberi élet egyik legfontosabb része a párkapcsolat kerül górcső alá.
Ebből a tehetetlenséggel feszített helyzetből adódóan alakult ki egy párhuzamos történet, az elhagyott asszonyé és az ő erősnek látszó, de valójában gyenge apósáé. Az átjárást csupán az egymásnak szegezett hol nyers, hol kíméletlenül őszinte, hol pedig a lélek legmélyébe hasító kérdések jelentették… azok, amelyeket az emberek többsége azért nem mer feltenni magának, mert eleve fél a választól. Azonban, ha valaki neki szegezi ezeket, akkor nincs menekvés, nincs kibúvó a válasz alól, mert a kérdések makacsul újra és újra nekünk szegeződnek. Mi az ami egy férfit felvállalva kapcsolatát a feleségének elhagyására késztet, és mi az ami évtizedeken keresztül egy kiüresedett kapcsolatban tart, amiből csak egy-két kaland erejéig "tekintget ki"? Hogy élik meg mindezt a nők… egyáltalán miért vállalják fel ezeket a helyzeteket, a szerető szerepét? És még hosszan sorolhatók lennének a kérdések, ami mentén egymásnak feszül ebben a szobában a két szereplő. A közönség pedig a nézőtér jótékony homályában fejben játsza maga kis külön darabját, ami a saját életéről szól…
[3]
Mert már csak a hely méretéből adódóan akaratlanul is ott ülünk a szoba sarkában és nem tudjuk kivonni magunkat a történetből, még ha akarnánk sem. Nem engedi meg nekünk Györgyi Anna és Szilágyi Tibor… egyszerűen muszáj részese lenni ennek az "éjszakai megtisztulásnak". Arról nem is beszélve, hogy a közönség korösszetétele olyan volt, hogy minden bizonnyal volt már ilyen élethelyzetnek egyik, vagy másik oldalán… legfeljebb soha nem vallotta be magának, mert sem ő magának, sem pedig más nem tette fel neki ezeket a kérdéseket.
Igen ez a színház, amikor nem tudjuk kivonni magunkat, a saját életünket a színpadi történések hatása alól, sőt belehelyezzük abba. Természetesen ehhez nélkülözhetetlen a két kiváló színművész, aki tulajdonképpen kiterjesztette a darabot a nézőikre. Azt pedig hogy ezt miként tették a képekre kattintva megnézhetik egy bővebb galériában.