[3]A MaloM színház április végére három előadást is tartogatott. A nyitó darab mindjárt egy meglehetősen fajsúlyos monodráma a Zrínyi Ilona volt, Hedry Mária tollából. A XVII. század utolsó harmada hazánk történetének egyik legszövevényesebb időszaka volt, amelynek pontos feldolgozása a mai napig jelentős véleménykülönbségeket szül történész körökben. Ami viszont egyértelmű, hogy ezen időszak, egyik legkarakteresebb személyisége I. Rákóczi Ferenc özvegye volt.
A Kis-Ázsiába tartó hajóút kiváló lehetőség a számvetésre, melynek során újra lehet gondolni a történteket a borzasztó tragédiáktól a forró szerelmen keresztül a végletekig kiélezett csatákon át a mélységes megaláztatásig. Ahogy araszolt előre a darab egyre inkább elképedhettünk azon, hogy mi minden férhetett meg egy nagyhatalmú asszony életében. Hányszor kellett újra és újra talpra állni az évek során, ami még akkor is felfoghatatlan teher lehetett, ha azért a hatalmas vagyon, de legalább is annak egy része mindig adott valamilyen hátteret. Mennyire más léptékkel járt abban a korban az idő. Hetek, de inkább hónapok teltek el egy levélváltással, hónapok, évek távol a gyerekektől, vagy a hőn imádott férfitől. Mai szemmel nézve, amikor másodpercek alatt megfordul egy üzenet a világ másik sarkából, felfoghatatlan honnan lehetett erőt meríteni a türelmes várakozáshoz, a küzdelemhez, az elfogadáshoz, vagy éppen a szembeszegüléshez.
[3]
Az hogy a rendező - Árkosi Árpád –szándéka, hogy „Az előadás egyik újszerű, erős darabja lehet az ifjúság számára tervbe vett, nemzeti identitást erősítő programnak.” Megvalósul-e? Nem tudom, de vannak kétségeim. Tartok tőle, hogy a mai informatikai hipersebességben szocializálódott generáció számára ez a teljesen más időléptékben mozgó egyszemélyes előadás igen nehezen emészthető. Így minden bizonnyal nehezen találna hozzájuk utat. Pedig Juhász Róza végig keményen „kezében tartotta” a történetet, csak olykor-olykor engedett teret a nőiesség megnyilvánulásainak, de hát egy ilyen kemény asszony életében minden bizonnyal nem jutott több hely az ilyen érzelmeknek. Ez pedig folyamatos feszültséget jelentett a színpadon.
Tekintettel arra, hogy a közönségben ezúttal is a korosabbak voltak többségben, így számukra azért sokkal izgalmasabb volt ez az este, már csak élettapasztalatuk okán is. Minden bizonnyal bennük is felmerült a darab végén a kérdés… Hogyan lehetett ezt az életet kibírni?
Szerencsémre a művésznő ezúttal hozzájárult, hogy készüljenek képek az előadás közben, így nem csak a fenti néhány gondolat, hanem egy galériányi képi lenyomat is maradt erről az estéről. Katt’ a képre és nyílik a galéria.