Fotó: Szalai GyörgySzinte nincs a jelentős magyar költők és írók között senki, aki ne vetette volna papírra hazánkhoz fűződő érzéseit, gondolatai. Így egy átlagembernek elegendő csak segítségül hívni ezeknek az irodalmároknak a műveit ahhoz, hogy megfogalmazza magának, mit is jelent számára ez az ország, a szülőföldje. Persze valahol mindannyiunkban meg van az érzés, a sok-sok táj, illatok, ízek zene, táncok csak éppen illendő szavakba nem tudjuk önteni.
Múlt csütörtök este Tolcsvay Béla és Nemcsák Károly vállalkozott arra, hogy egy formás kis csokrot átnyújtson a közönségnek azokból a csodálatos művekből, amelyek segítenek megfogalmazni hazánkhoz kapcsolódó érzéseinket. Tolcsvay Béla hosszú évtizedek óta foglalkozik a magyarság zenéjével, és a hatvanas évek közepén az akkor éppen egyre népszerűbbé váló beat stílusba igyekezett becsempészni a hazai dallamokat. Később egyre inkább a magyar népzene felé fordult. Sorra zenésítette meg kiváló költőink verseit, írt saját dalokat. Ezekből hallhattunk egy szép válogatást. Társa pedig sorra idézte meg történelmünk neves eseményeit, a szépséges tájaink, vagy a meghitt családi fészek hangulatát. Ismert egyedi hangja hol lágyan simogatva, hol dühtől, vagy éppen elkeseredéstől zengve töltötte be a termet… Nem véletlen hogy a szerzők sora Csokonai Vitéz Mihálytól Petőfin, Ady át egészen Szép Ernőig terjedt, hiszen annyi féle képpen le lehet írni, ami az emberben él szülőhazájával kapcsolatban…
Igen ez az érzés akár szerelem is lehet, ahogy azt Tolcsvay Béla az est címadó dalában meg is énekelte…
„Szép szerelmem, Magyarország, én szerelmem ez az ország,
Áldott legyen mindég ez a föld.
Szeretlek, nagyon szeretlek.”