[3]Múlt csütörtök este a Malom színház nem egy könnyed esti szórakoztató előadással várta nézőit… sőt. A kulcsszó – Gulag – úgy gondolom, mindent elmond. Földes László – Hobo – már régóta foglalkozott a XX. század egyik legborzalmasabb helyén történtekkel és nem csak azért, mert ez valahogy kimaradt a „kutatásokból”. eltekintve Szolzsenyicin 1973-as Gulag szigetcsoport című két kötetes dokumentum regényétől (magyarul 1989-ben jelent meg). Mindenesetre a Hobo kitartó érdeklődésének eredménye egy sajátos vers- és feljegyzés-töredékekre épülő előadása A Gulág virágai lett.
A történet viszonylag egyszerű. Egy lengyel származású fiú – Hoborovszkij – az egyik tábor kultúrosa a november 7-i ünnepi műsorra válogatja össze a rabok által „beküldött” számokat. Természetesen ezek a történetek, versek az egykori valódi fogvatartottak szerzeményei… a „virágok”… a valódi főszereplők. Ezek a sorok, gondolatok villantják fel annak a borzalmas világnak pillanatait, amit elképzelni is lehetetlen, hát még felfogni. Abban a világban nem volt tér, nem volt idő, nem voltak okok, nem voltak indokok és főleg nem voltak magyarázatok… csak egy valami volt okozat, az viszont többnyire iszonyatos. És még valami… valahogy túlélni a túlélhetetlent… voltak akiknek sikerült, de megszámlálhatatlan emberi életnek ott fejeződött be a története. Mégis ezek a hol véresen tragikus, hol humoros, vagy éppen ironikus „virágocskák” mutatják meg azt, hogy nincs az az abszurd hely, az a helyzet, amelyben az ember ne tarthatná meg reményét a túlélésre. A darab nem akart sem megmagyarázó, sem patetikus lenni, csak egy egyszerű történetre fűzött írásos emlékekkel bemutatni ezt az elképzelhetetlen világot… a világ végén… Tette mindezt, hol szívbemarkolóan, hol humorosan, hol ironikusan, elültetve bennünk ennek az abszurd világnak a hangulatát. Az előadás végén Varlam Salamov A vörösfenyő feltámasztása című elbeszélése engedte útjára az addigra már meglehetősen „meggyötört” nézőket, kit-kit magára hagyva gondolataival. Nekem az jutott eszembe hazafelé úton, hogy évekkel ezelőtt ismerőseimmel egy csendes napsütéses nyári délután az utunk éppen Recsk mellet vezetett és minden előzetes terv nélkül betérünk meg nézni a „mi kis Gulágunkat” a fogolytábort. Álltunk ott azon a gyönyörű tisztáson, mennyei nyugalomban és elképzelni sem tudtuk, milyen szörnyűségek tanúi a bennünket körülvevő hatalmas fák a kicsin tó…. az akkor számomra egy hátborzongató élmény volt, de az est is ilyen találkozás volt a „felfoghattlannal”.
[3]
Földes László – Hobo - sajátos lakonikus stílusával narrátorként fűzte egymásba a sorjázó szövegeket, de sokszor puszta jelenléte, gesztusai is elegendőek voltak ahhoz, hogy az üzenetek eljussanak hozzánk. A Salomov elbeszélésről már nem is szólva.
[3]
Rácz József számtalan „szerepben” tűnik fel, hol a kultúros segítője, hol kegyetlen őr, hol remek művét kínáló feljebbvaló, de mindenek előtt Lenin elvtárs, aki kimászva az üvegkoporsójából, rácsodálkozott, hogy mivé lett az általa Németországban, Svájcban és még kitudja milyen "sanyarú" körülmények között megálmodott „csodálatos” világ… Tényleg lenyűgöző alakítás volt. Bár akik látták őt a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Tóték című darabjának feledhetetlen postásaként, egyáltalán nem lepődtek meg ezen.
[3]
Pál Lajos a „harmonikás” jelenléte, aki koránál fogva is már felnőttként találkozhatott azokkal az emberekkel, akik megjárták ezeknek a pokloknak valamelyikét, egy fajta hitelesítőként is nélkülözhetetlen volt. Arról már nem is beszélve, szépen halkan de szinte "befelé" játszva – akár csak Hobo gesztusai - , dallamai szinte átúsztatták a közönséghez azokat a gondolatokat, érzéseket, amelyek a szövegekből áradtak. Bátran állíthatom, hogy egy nagyon harmonikus „előadói háromszög” remek előadásának lehettünk tanúi, még akkor is, ha bőséggel akadtak nehéz pillanatok számukra.
Bár nem mindig volt könnyű, azért igyekeztem arra is figyelni, hogy ne csak szavakkal, hanem néhány képpel is megőrizzem ezt a remek előadást. A fotóra kattintva kinyílik a galéria.