Fotó: Szalai GyörgyA MaloM színház múlt pénteken a csütörtöki komédiával ellentétben, ezúttal egy nagyon fajsúlyos darabnak adott otthont. Szókratész védőbeszéde nem egy könnyed kikapcsolódás. Ennek ellenére 1970-óta folyamatosan színpadon van, ami egyértelművé teszi értékét. Természetesen, aki tolmácsolta, ő sem akárki, Haumann Péter a nemzet színésze.
Mivel a művész úr illendően jóval az előadás előtt érkezett, adódott a lehetőség egy kis könnyed beszélgetésre, amibe bekapcsolódhattak a korábban érkező nézők is. Néhány anekdota is előkerült abból a fél emberöltőnyi időből, amióta ez a darab fut. Majd elkezdődött az előadás, de nem vágtunk mindjárt a közepébe, hanem szépen "elhelyezkedtünk" abban a korban és a színdarab jellegéből adódóan természetesen a bírák oldalán, szemben Szókratésszel, az őt ért vádakkal és az arra adott válaszokkal.
Fotó: Szalai György
Innentől kezdve nem volt menekvés, mert akarva-akaratlanul folyamatosan el kellett gondolkoznunk a vádakon és az arra felhozott ellenérveken. Az pedig csak tovább nehezítette a publikum helyzetét, hogy a 2400 évvel ezelőtti per tárgyát képező dolgok a mai napig aktuálisak, sőt folyamatosan aktuálisak voltak. Mert olyan erkölcsi kérdésekben kellett – legalább is magunk előtt - színt vallani, mint például a közszereplés és annak mozgatórugói, az elvtelen haszonszerzés, vagy a közjó szolgálata, az igazság keresése, szemben azzal, hogyan érjünk el minél több tekintély a környezetünkbe és ebből mekkora vagyonra lehet szert tenni és sorolhatnám. Szóval volt min rágódni. Nem volt könnyű helyzet, mert „testközelből” érkeztek a vádak és az ellenérvek. Egyszerűen nem volt kitérési lehetőség.
Végül, amint ismert Szókratészt halálra ítélték. Amely ítéletet nem akart mindenféle mesterkedéssel megváltoztatni, még ha önmaga a felmentését vélte is igazságosnak, legfeljebb akkora pénzbüntetést, amit vagyontalanként ki tud fizetni. Mivel azonban az ítélet halál volt, a hitvallásának megfelelően elfogadva azt, elvetve minden barátai által felkínált menekülési lehetőséget, kiitta azt a bizonyos méregpoharat.
Fotó: Szalai György
Meghagyva minket abban a helyzetben, hogy gondoljuk át a történteket ki-ki abból a nézőpontból, amelyik oldalra helyezkedett… ahogy a korabeli bírák sem voltak azonos véleményen, gondolom esetünkben is megoszlottak a vélemények legbelül. Úgy gondolom, hogy egy színi előadás akkor igazán jó, ha van a nézőkben utóélete. Erről ezen az estén Haumann Péter fantasztikus játéka gondoskodott.
Akinek nem volt sürgős dolga és maradt még egy kicsit, azt is megtudhatta, hogy bizony az előadó nagyon sok visszajelzést kap a nézőtéren ülők arcáról, amiről lemérheti, hogy ezek a kérdések a mai napig nem vesztették el aktualitásukat… Majd ismét néhány kis anekdota és véget ért ez a „kemény” este.
A művész úr kérésére az előadás tartalmi része alatt nem készítettem képeket, ezért ezúttal a szokásos galéria is hiányzik. Be kellett érjem a bevezető rész pár percére kapott lehetőséggel, amiből egy-két illusztrációra azért futotta.