[2]A tanyai létformát lassacskán visszavonhatatlanul elnyeli az idő. Nincs túl sok út, vagy alkalmazkodva a korhoz fennmaradnak a régi tanyák természetesen átalakítva napjaink elvárásainak megfelelően, vagy rosszabb esetben az ott élők halálával az enyészet válik az úrrá és ott bizony megáll az idő.
Mostanában volt tíz éve, hogy nap, mint nap – esetenként több alkalommal is – megteszem a Jászberény és Nagykáta közötti utat. Nem messze a megyehatártól a 31-es út Hajta felé eső oldalán, néhány száz méterre van egy elhagyott tanya. Szinte soha nem mulasztom el, hogy legalább egy pillantást vessek rá. Nem emlékszem arra, hogy láttam – e valami jelét az életnek az elmúlt évtizedben.
Évekkel ezelőtt kihasználva a napfelkelte - csak a félreértések elkerülése végett, a kút mögött éppen a lemenő hold látható - és korai munkakezdés közötti időt, fogtam a fotós felszerelésem és megszakítva utamat közelebbről is megnéztem a régóta szemmel tartott épületet. Furcsa látvány fogadott, mintha egyik pillanatról a másikra költöztek volna el az egykori lakók. A fotelek, egykor jobb sorsú eszközök szanaszét, pedig a kidobott asztalláb arról árulkodik, hogy valamikor nem is nagyon szegény lakói lehettek ezeknek a falaknak… Az idő azért „harapásaival” jelét adta, hogy nem mostanában maradt árván az épület.
Idén nyáron ismét kedvem támadt meglátogatni a romos falakat. Nem mintha az első találkozás valami nagyon vidám emlékként élt volna bennem, inkább bágyadt szomorú érzés, amit hordoztam magamban az első találkozásról. Egyszerűen kíváncsi voltam, valóban, megállt-e ott az idő.
Minden bizonnyal, mert emberi tevékenységnek továbbra sem találtam nyomát, eltekintve attól, hogy a két fotelnek lába kelt és már a kútágas is beteljesítette utolsó feladatát – valahol egy szobát néhány órára meleggé varázsoltak.
Nem. Nem állt meg az idő, mert lassan – ha valakinek nem sürgős, neki biztosan nem - de folyamatosan végzi feladatát, a föld színével igyekszik egyenlővé tenni a küldetésüket vesztett falakat. Lehet, hogy a régi, jól bevált vályog, vagy vert fal igen komoly építőanyag volt, de ha gazdátlanná válik, minden esélyét elveszti az idővel folytatott küzdelemben.
Miért most hozakodom elő ezekkel a fotókkal? Egyszerűen azért, mert a képek ugyan gyönyörű napfelkeltekor készültek, hangulatuk mégis az ebben az évszakban jellemző borongós szomorú idővel vannak összhangban. A képre kattintva ki-ki eldöntheti megállt-e az idő.
[2]