Mi tagadás olyan vagyok, mint a kisgyerek, aki kétszer ébred időben egy héten, szombaton és vasárnap reggel. Szóval, ha ilyenkor nem a visszaszundikálást választom, hanem egy kis sétát, akkor most már van merre indulnom.
Például elbaktatok a Csók utcai hídig, le a Zagyva partra, a Szövetkezet útnál átmegyek a másik oldalra, esetleg a Kőhídnál – ezt célszerű eldönteni, mert később ezt már nem tehetjük meg, utána körbejárva a Nagytemplomot át a Promenádon, kezet csókolva a Korsós lánynak, végig a Főtéren, egy üdvözlet a Jász-Kapitánynak, vissza a Zagyva partra, felidézve jó, vagy kevésbé a jó emlékeinket a valamikori Rap Café, alias Fekete 8-s előtt, máris a rokokó szobroknál vagyunk és persze az új szökőkútról se feledkezzünk meg.
Szép kis kör… Két dolgot bizton állíthatok, már több, mint negyed évszázada, hogy „befogadott” ez a város, de még ilyen kellemes sétát soha nem tehettem. Igaz ez még akkor is, ha vannak olyan épületek, amelyeket jobb sorsra érdemesnek tartok. Ami talán még ennél is fontosabb, hogy ez az alig szűk egy óra, minden hétvégén más és más hangulatot tartogat számunkra, függően attól, hogy száz ágra süt a nap, vagy éppen párában úszik a Zagyva. Ami biztos minden hétvégén újabb és újabb arcát láthatjuk oly sokunk kedves városának.
Tudom, ha szúrós szemekkel szemlélődnénk… de hát az első szerelemből sem a részletek, hanem az érzések azok, melyek az életünk végéig elkísérnek bennünket. „Hunyorogj és nézd a világot a szempilláidon keresztül, így eltűnnek a részletek.” (Brooks Jensen - 21 módja, hogy jobbá tedd az alkotásod) – ami megmarad, az érzés, amit érdemes megőrizni.
Egy szó, mint száz megéri kicsit korábban kelni és egy sétát tenni. Bizton állítom minden ilyen reggel ajándék.
Hogy nincsenek képek? Majd azoknak is eljön az ideje. Ha valakiről jó portrét szeretnék készíteni, előbb alaposan meg kell ismernem. Én most még csak a „bemutatkozásnál” tartok, amikor már ismerjük egymást, ígérem a képek is el fognak készülni.
Most nincs Siccc….?
Egyszerű, mert ezt a látványt csak élvezni érdemes!