Ismét agymenése volt az unió unatkozó csinovnyikjainak. Újra bizonyították fontosságukat. Ha stílusos szeretnék lenni és maradni – miért ne tenném-, azt is írhatnám, hogy ismételten „megtojt” az uniós fej. Sajnos, ez a tojás nekünk magyaroknak nemsokára, akár hatvan forintunkba is kerülhet darabonként.
Történt ugyan is, hogy Brüsszel betiltotta a hagyományos tyúkketreceket. A baromfik ez évtől kezdődően kizárólag fészkelőhellyel, kapirgálótérrel és ülőrúddal felszerelt ketrecekben tarthatók. A jogszabály szerint minden egyes tojónak 750 négyzetcentimétert kell biztosítani a ketrecben. Nem szólva arról, hogy fészekládán kívül még karomkoptatóval is fel kell szerelni a tojótyúkok „munkahelyét”. Magyarul, az unió előírta a luxuskörülmények közötti állattartást. Irrónizálásra hajlamos lényem már látni véli amint a tyúkocskák két tojóaktus között csőrtátva bámulják LCD-s televízión a kakasszépségversenyt, miközben a pedikűrösre várakoznak.
A helyzet azonban ennél több komolyságot érdemel. Az új technológiai előírások ugyan is tyúkonként plusz 5000 forintos beruházásra kényszeríti a termelőket. Elgondolkodtató, hogy ez a 200 négyzetcentivel megnövelt terület kinek a komfortérzetét javítja. Az már biztos, hogy a magyar termelőkét nem, mivel előzetes számítások szerint Magyarországon ennek a rendelkezésnek következtében 100-150 termelő telep is bezárhatja kapuit. A hazai vállalkozások - tőke hiányában - többnyire nem tudnak eleget tenni az új követelményeknek. A tőkeerős, nyugat-európai cégek pedig abban érdekeltek, hogy minél több régiós termelő menjen tönkre. Igaz, az unió pályázati alapot hoz létre a változtatások anyagi fedezetére, de mire ez, a bürokratikus rendszeren keresztül eljut a pályázóig, az addigra már régen elvesztette piacait.
Szóval ismét ott kötöttünk ki, hogy vannak egyenlő és egyenlőbb uniós tagországok. De ne gondolja a kedves olvasó, hogy ezzel vége szakadt az ál állatbaráti intézkedések sorának, mert a közeljövőben ismét új „disznóságra” készül az unió. Előre láthatólag 10-11 hónap múlva a sertéseink luxusigényeit kívánják hasonló „gondossággal” meghatározni. Már előre tartok tőle, amint két szigorú tekintetű uniós biztos felügyelete alatt kell beállítanom az előírt bolhalétszámot kedvenc röfim kültakaróján, hogy a jó öreg kanunk udvarlási igényének kielégítéséről már ne is tegyek említést.
Tudomásul kell vennünk, hogy a földünkön élő hétmilliárd embert nem lehet „uniós módon” etetni. Van egy ésszerűségi határ, melyet, ha átlépünk, „túllihegünk”, könnyen áteshetünk a ló túlsó oldalára, így nevetségessé és groteszkké torzulhat az-az állatbarát szemléletmód, amely alapvetően jó szándékból fakad, de mint minden túlzás tévútra vezet. Az unió (túl)jól fizetett „szakembereinek”a jövőben el kellene gondolkodniuk azon, hogy ezt a véleményem szerint ál-állatbaráttá degradálódott irányt érdemes e továbbra is a tagországokra ráerőltetni, mert, ha ez így folytatódik, eljuthatunk odáig, hogy mi emberek is végre „állati körülmények” között szeretnénk élni . . .
(A szerző ökológus)