Hívatlan látogatók

Az elmúlt hét második felében sem pihentek a jászberényi rendőrök. Az a baj, hogy rablovicsék sem, akik így megint jó pár jászberényi családnak okoztak bosszúságot.
Szabó Zita a megyei főkapitányság sajtóreferense illetve Budai Orsolya r. hadnagy, a jászberényi Rendőrkapitányság sajtóreferense számolt be lapunknak a mögöttünk álló hét jászberényi bűneseteiről.

Csütörtök este csupán 10 percre hagyta nyitva Ford Focus típusú gépkocsiját a vezetője a Bercsényi úti Sportcsarnok belső udvarán. A tolvajnak nem volt nehéz dolga, gyorsan elemelte a sértett autóstáskáját, melyben készpénz, üdülési csekk, étkezési utalvány és személyes iratok voltak. A lopással okozott kár kb. 60.000 Ft.

Pénteken késő délután járt a betörő az egyik Pipacs utcai házban. Berúgta az ajtót, majd arany ékszerekkel és egy fényképezőgéppel távozott.

Pénteken a Kossuth Lajos úton közlekedett személygépkocsijával egy férfi, aki a kijelölt gyalogos átkelőhelyen nem adott elsőbbséget egy éppen áthaladó személynek. A gyalogost elütötte, aki a baleset során könnyű sérüléseket szenvedett.

Szombatra virradóra egy családi házban történt „nem hivatalos” látogatás. Nem elég, hogy hívatlanul, de ráadásul ajtó berúgás módszerével jutott be a tolvaj, aki 70.000,-Ft készpénzzel, ékszerekkel, mobiltelefonokkal és DVD lejátszóval távozott. A bűncselekménnyel okozott kár közel 600.000,-Ft.

Szintén az ajtót akarta berúgni az az ismeretlen tettes, aki még pénteken szeretett volna bejutni egy jászberényi földszinti lakásba, de terve nem sikerült, az ajtó ellenállt. A rongálással így is 30.000 forintost kárt okozott.

Vasárnap hajnalban egy élelmiszerboltba törtek be ismeretlen tettesek, melynek során több mint félmillió forintos kárt okoztak.

Mára virradóra egy neszűri tanyából ismeretlen személyek több, mint 100.000,-Ft értékben különféle használati tárgyakat tulajdonítottak el. A rongálással további 5.000,-Ft kárt okoztak.