Április 16. - Katona József

1830- ban ezen a napon hunyt el Katona József, a magyar drámairodalom kiemelkedő alakja. 39 éves volt. Apja takácsmester volt. A gimnáziumi éveket a pesti, kecskeméti és szegedi piaristáknál tölti. 1816-ban letette az ügyvédi vizsgát és először mint ügyvéd segéd, később önálló ügyvédként működött Pesten 1820-ig. 1811-től bekapcsolódott a Második Pesti Magyar Játékszíni Társaság munkájába. Műkedvelő színészként darabokat fordított, dramatizált Békési József álnéven. A színház iránti szenvedélyét fokozta Déryné iránti elfojtott szerelme. A fordítások és lovagregények dramatizálása után megírta A Luca széke című karácsonyi játékát, majd pedig rátért az önálló történelmi drámákra. A drámaírói pályának már épp készült hátat fordítani, mikor 1814-ben az Erdélyi Múzeum c. folyóirat pályázatot hirdetett a kolozsvári Nemzeti Színház megnyitásakor előadandó történeti drámára. A pályázatra beküldte fő művét, a Bánk bánt (valószínűleg erre az alkalomra kezdte írni). A pályázat eredményhirdetésekor Katona művét meg sem említették, az sem tudható biztosan, hogy valóban megérkezett-e a címzetthez. 1815-ben, amikor állandó épület és támogatás híján feloszlott a pesti színtársulat, Katona felhagyott a színészettel, letette az ügyvédi esküt, 1820-ban Kecskeméten, megválasztották alügyésznek. Még ebben az évben megírja híres röpiratát; Mi az oka annak, hogy Magyarországban a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni? Az írásban közölt tények, az állandó kőszínház a nemzeti öntudat hiánya, a könyvformában való megjelenés nehézségei, a cenzúra működése. 1826-tól Kecskemét főügyésze lett és irodalommal nem foglalkozott tovább. 1830-ban a mostani kecskeméti városháza előtt szívrohamban halt meg. Az írója halála után "legelső nemzeti drámává" magasztosult Bánk bán elhomályosítja Katona többi művét, holott a színművek mellett jelentős költeményeket írt, több fontos, színházi és dramaturgiai kérdésekről szóló tanulmány szerzője volt, és értékes kutatásokat végzett Kecskemét város történetéről.