Magyarok Szövetsége - Saját kezünkben a sorsunk

Először március 15-én, a városi ünnepség keretén belül tartott koszorúzáson tűntek fel a Magyarok Szövetsége képviselői, addig semmi hírt nem lehetett hallani felőlük. A tudatlan újságíró csak kapkodta a fejét, kik is ők. Aztán persze a neten utánanézve kiderült, hogy egy nemrég alakult, civil szervezeteket és magánszemélyeket tömörítő szövetségről van szó, akik egyre több településen hallatják a hangjukat. Jászberényben például szerda este hat órakor léptek az érdeklődők elé. Vagy ilyen jó volt a szervezőmunka vagy ennyire sokan éhesek minden újdonságra, de tény, hogy egy új szervezet első színrelépéséhez képest igencsak szépszámú közönség várta a kezdést a Déryné Művelődési Központ nagytermében.
A Szövetség helyi képviselőjeként Szabó Csaba köszöntötte a megjelenteket és a vendéget, Benis Miklóst. A magyaros bajusszal megáldott, jó kiállású férfiú feladata volt, hogy elmondja mire is szövetkeztek az alapítók még tavaly októberben a Börzsönyben és milyen utat járt be, az azóta egyre népesebbé váló szervezet.

Aki mostanában gyakran vesz részt olyan összejöveteleken, melyeket parlamenti képviselettel nem rendelkező szervezetek tartanak, természetes, hogy beleütközik olyan kifejezésekbe, mint az elszalasztott rendszerváltás, az előző rendszer elitjének hatalomban hagyása, az eltűnt állami vagyon, a számonkérés elmaradása… Természetes, hiszen ezek mind tények, és ezt azok is tudják, akik ott ülnek a körön belül, - és akik a következő választásokon újra szépnek szeretnének látszani. (Persze ők azt mondják, hogy akartunk mi sok mindent, de a másik oldal elbaltázta, bár egy nagyon kicsit mi is benne voltunk…) Mint az előadásból kiderült, a Magyarok Szövetsége azonban nem hisz egyik oldalnak sem, egyik párttal sem tudja elképzelni a szövetséget, nem is erre szerveződtek.
Ha feltesszük a kérdést, hogy a nemzet nagy részének egyáltalán van e képviselete a parlamentben, a válasz egyértelmű. Nincs – mondta Benis. Ma Magyarországon, a parlamentben ülő képviselők 70.000 párttagot képviselnek. Ezek az emberek döntenek az ország egészéről. Ez az arány még a Kádár korszaknál is kétségbe ejtőbb, mert ott legalább 800.000 párttag képviseletében ültek a padsorokban. Akiket eddig megbíztunk, nem tették a dolgukat, ezért le kell váltani őket. Ezt azonban csak összefogással lehet véghezvinni.

Nem azért járják most az országot, hogy képviselőjelöltjeiket ajánlgassák, hanem gondolkodásra szeretnének buzdítani. Minden közösség találja meg azt a helyi embert, akiben megbízik, aki méltó képviselni őt, és ha megvan, kössenek vele társadalmi szerződést.
A Magyarok Szövetsége úgy látja, hogy az elmúlt évtizedek szétverték a hitünket, szétrombolták emberi kapcsolatainkat, elvették tőlünk az önfenntartási ösztönt, az önellátás képességét. A multiktól függünk. Azoktól vásárolunk, akik kirabolnak minket. Annakidején némán élveztük a „legvidámabb barakk” előnyeit, az utóbbi évtizedekben meg végignéztük, ahogy kiárusítják az országot.

Mivel egy komoly szervezet nem csak ostoroz, és nem csak azt mondja el, mi a hiba, hanem utat is mutat, természetesen Benis Miklós is felvázolta, hogy ők miként lábalnának ki a jelenlegi helyzetből. Mivel az ország mindig a földre alapozta gazdagságát, ez lenne a felemelkedés útja most is. A termőföld, a nap és a víz istenadta adomány. A vízzel ráadásul az elkövetkező idők nyersanyagaként is számolni kell, ebből pedig kétmilliárd embert tudnánk ellátni.
Azok pedig, akik az elkövetkezendő választásokon nem olyan programot tűznek zászlójukra, melyben szerepel a képviselők visszahívhatósága, az alkotmány felülvizsgálata (megdöbbentő, hogy a jelenlegi alkotmányban a magyar nem szerepel államalkotó népként) , a számonkérés és a felelősségre vonás, valamint az elmúlt évtizedekben ismét horribilisre nőtt államadósság rendezésének kérdése, azok nem minket képviselnek, azokra a magyaroknak nincs szükségük – mondta Benis Miklós.
Persze fel lehet a mostani helyzetből is állni, mint ahogy már annyiszor sikerült ez a magyarnak, de ahhoz el kell indulni, és össze kell fogni. És persze el kell zavarni azokat, akik tönkre tették ezt az országot. Így sikerült talpra állni a kiegyezés után és Trianon után is. Isten velünk van, ám ha nem teszünk semmit, ő sem fog segíteni nekünk.
A Magyarok Szövetsége ugyanakkor csak katalizátor kíván lenni ebben a folyamatban. Ha a nemzet megtalálja önmagát, és rendben mennek a dolgok, az ő feladatuk befejeződik.

Ez esetben talán nem udvariatlanság azért szurkolnunk, hogy a Magyarok Szövetsége ne érje meg fennállásának öt éves évfordulóját.