Szundi közvetítés közben...

Attól, hogy menő sportriporter vagy, még történhetnek veled olyan dolgok, amiken te is csak röhögsz, vagy ami miatt sírni lenne kedved. Röpködsz a világ körül, lesed a csajokat, jó szállókban laksz, és melóznod sem túl sokat kell. Elég ha beszélsz arról, amit látsz. Utána meg elmesélheted, mit éltél át. Amin persze most röhögsz, anno lehet, hogy sírtál.

***

Gundel Takács Gábor, az MTV műsorvezetője
A kilencvenes évek végén mindent elvállaltam, éppen csak esküvőkön nem szavaltam. Szerettem a melóm, meg a gyerekek is kicsik voltak, no meg a banki hitel is sok. Reggel Danubius, utána Eurosport, Rádió Bridge, nem unatkoztam. Az emlékezetes napon éppen síugrást közvetítettem, fogalmam sincs honnan. Ültem a monitor előtt, kijött az ürge, elmondtam, hogy kicsoda, milyen eredményei voltak, mekkorákat szokott ugrálni. Majd rajtaütésszerű hirtelenséggel elaludtam. Máig nem tudom, hogyan lehet így „beájulni”, de nekem sikerült. Arra riadtam fel, hogy valaki repül a levegőben. Ötletem sem volt, hogy ki az. Nem tudtam, hogy egy versenyzőt aludtam át, vagy tízet. Repült a pali, leesett, ahogy illik, én meg riadtan vártam, hogy kiírják végre a nevét. Kiderült, hogy az volt, akit felkonferáltam, vagyis csak 6-8 másodpercre kapcsoltam ki magam. A néző vélhetően semmit sem vett észre, de nekem volt már kellemesebb álmom is.

Ifj. Knézy Jenő az Eurosport, és a Duna Televízió kommentátora
Az Eurosportnál monitorról közvetítünk, azaz ülünk egy szobában, és azt látjuk, amit otthon a néző. Már amikor van kép. Előfordult, hogy meghibásodott a műhold, így sem a helikopterről, sem a bicikliket követő motorokról nem jött semmi, csak a célegyenes kamerája működött. (Ha nem mondtam volna: a Tour De France-ról van szó.) Jól láttuk, amint a járókelők járnak-kelnek, azt viszont tudtuk, de nem láttuk, hogy a verseny onnan kilométerekre zajlik. A rendező Párizsból félpercenként szólt a fülhallgatónkba, mindig csak annyit, hogy sorry, dolgoznak a hiba kijavításán. Három és félóra volt az adásidő. Addig bámultuk meredten az üres célegyenest, és a netről próbáltunk infókat szerezni a verseny állásáról. Izgalmas lehetett a nézőnek. Két ürge a mikrofon mögött, akik semmiről nem tudnak, de mindenről beszélnek. Azután hirtelen megérkezett a mezőny. Öt másodperc alatt átrohantak a célegyenes kameráján. Ennyit láttam a versenyből, szerintem nézőcsúcsot dönthettünk.


Egri Viktor a Telesport kommentátora
Életem első BL közvetítése a Fradi vendégjátéka volt a Hajduk Split otthonában. Rezegtem, mint a nyárfalevél, ráadásul semmi sem stimmelt. A kommentátorállásban sem képem, sem hangom nem volt. Végül behoztak egy junoszty típusú televíziót, meg egy hatvanas évekből származó hangdobozt, fülhallgatóval. Éppen csak az nem volt ráírva, hogy éljen a szovjet és a magyar nép megbonthatatlan barátsága. Alig kezdődött el a bemelegítés, amikor belépett a fülkébe egy fiatalember, és közölte, hogy ő a ZDF gyakornoka. Küldik mindenhová, hogy tanuljon a profiktól. Megkérdezte, hogy leülhet-e mögém, és elleshet-e tőlem egy-két trükköt. Akkor már majdnem fél perces gyakorlatom volt a BL bemelegítések terén, így jó szívvel engedtem az ifjú kollégának. Öt perc múlva hátranéztem, egy lelkesítő mosolyért. Akkor már nem volt ott. Miért?


Matuz Krisztián a Sport TV kommentátora
Életem első (és eddigi egyetlen) VB-je a Japán-Koreai volt. Az első meccsem pedig a Brazil-Török, ami baj nélkül elmúlt, ellentétben az est további részével. Lekéstem a buszom, ami a szállómba vitt volna. Ott álltam Korea egyik 2 milliós városában, és fogalmam sem volt, hogy most mi lesz. Csak a hotel nevét tudtam, ami viszont nem mondott semmit azoknak a helyi önkénteseknek, akiktől érdeklődtem. Ők odahívtak még két embert, a még kettő újabb kettőt, tíz perc múlva egy kisebb stadionnyi ember állt körül, és bár igen hangosan vitatkoztak valamiről, szemmel láthatóan egyiküknek sem volt halvány fogalma sem arról, hol a szállóm. Kezdtem aggódni, s még sem vígasztalt, hogy az egyik helyi ifjú hölgy a kezembe csúsztatta a telefonszámát. Végül egy taxis kinyomozta, hogy az éjszakai nyugvóhelyem nem is abban a városban van, hanem 30 kilométerrel arrébb. Valahogy hazajutottam, sőt később az említett hölgy is megtalálta a szállót. A többiről már nem illik egy úriembernek beszámolni…

Léderer Ákos a Sport Klub kommentátora
A téli teremfoci bajnokság egyik fordulóját adtuk Diósgyőrből. Világi Peti kollégámmal felváltva közvetítettük a meccseket. Egyikünk a kommentátorállásban, másikunk a pálya mellett. A helyi erők tudták, hogy kötődöm a REAC-hoz, így hamar elláttak szeretetük apróbb jeleivel. Orcám felé repülő műanyag poharak, felmenőkről költött dicséretek, és szolid utalások a szellemi képességeimre, mind-mind a repertoárjukhoz tartozott. Komolyabb baj azonban nem történt egészen addig, amíg az utolsó meccsen a REAC ki nem kapott az MTK-tól, amivel kiejtette a Diósgyőrt. Sajnos nekem kellett lemennem a pálya szélére riportozni, mégpedig a helyi B középen át. Ha azt mondom, nem fogadtak kitörő örömmel, hazudok. Ha nem terem elő valahonnan három ruhásszekrény most vélhetően mosoly nélkül mesélném a sztorit. Valahogy kirángattak a tömegből, csak emiatt nem jártam úgy, mint a vas. Magyarul nem ütöttek addig, amíg meleg vagyok.

Mezei Dániel a Telesport kommentátora
Vidám sztori kell? Inkább érdekeset mondok. Az athéni játékok utolsó napjainak egyikén az olimpia faluban riporterkedtem. Rossz volt a hangulatom, mert akkor már tudtuk, hogy Annus Adrián is megbukott a dopping vizsgálaton. Csendben merengtem a buszon, amikor leült velem szemben egy ébenfekete fiatalember, egy hasonló színű lánnyal. A csaj jó volt, de az úr jobban érdekelt, mert azonnal felismertem, hogy ő Justin Gatlin, aki ugyanazon a napon lett 100 méteren olimpia bajnok, amikor Annus dobta a kalapácsát. Félelmetesen futott, ha jól emlékszem hét századdal maradt el a világcsúcstól. Bár nem vagyok autogram vadász kértem tőle egyet. Arról beszélgettünk, hogy csúnya dolog a dopping, meg kár a magyarokért, hogy ketten is megfeküdtek. Elmesélte, hogy az amerikai atléták sokat edzenek, és csak ez a sikerük titka. Azóta persze ő is lebukott. Amióta tudom, hogy csak a szája járt, gondolkodom, mit csináljak az aláírásával. Egyelőre a fiókomban tartom.

Gulyás László az MTV főmunkatársa
A mexikói VB-ről közvetítettünk. Együtt laktam a feledhetetlen Knézy Jenővel. Minden nap vettünk egy üveg töményet. No nem alkoholizmusból, hanem azért, hogy megóvjuk magunkat a fertőzésektől. Készültünk a magaslati körülményekre, tudtuk, hogy ott csak az alkohol belsőleg történő felhasználása védhet meg minket. Néhány nap múlva azután váltottunk. Vagy a megelőző kúra sikerült túl jól, vagy a pénzünk fogyott el, lényeg, hogy áttértünk a vízre. A baj nem is váratott sokáig magára. Monterreyből repültünk valahova, amikor tízezer méter magasan belecsapott a repülőbe a villám. Fények el, gép elkezd zuhanni, Gulyás Laci, meg cidrizni, mint a nyárfalevél. Azt hiszem mindenkire ráfért volna egy alsónaci csere. Azután valahogy magára talált a gép. A tartalékfények kigyúltak, újra elkezdtünk emelkedni. A repülőn kétszáz magáról nem tudó zombi törölgette a homlokát. Illetve 199, mert Jenő elegánsan, mosolyogva felemelte a kezét, és annyit mondott a halálra vált utaskísérőnek spanyolul, hogy kérem, azt hiszem meginnánk két pohár bort.


Hajdú B. István A Viasat kommentátora
Még az MTV-nél gályáztam, amikor kiküldtek a Portó egyik BL meccsére közvetíteni. Adtak is 300 amerikai dolcsit, hogy egyek-igyak-lakjak. Kiszámoltam, hogy kettő elég lesz mindenre, a harmadikból meg élek egy kicsit, vagyis ajándékokat veszek a szeretteimnek. A portói reptéren azután át akartam váltani a lóvét helyi valutára. A mosolygós hölgy kért egy perc türelmet, eltűnt a függöny mögött, hogy azután két kevéssé mosolygós rendőrrel térjen vissza. Az urak felkértek, hogy ne csináljak feltűnést, menjek velük. Felmértem az erőviszonyokat, és rájöttem, hogy egy szem magyar vitéz lehet bármilyen hős, pár millió portugál ellen tehetetlen. Megmotoztak, kérdezősködtek, majd elmondták, hogy hamis pénzt akartam beváltani. Az egyik 100-ast ugyanis már 1988-ban kivonták a forgalomból. Végül elhitték, hogy nem egy neppertől, hanem a magyar nemzeti televíziótól kaptam a gyanús dolcsit, és elengedtek. A gond csak az volt, hogy épp annyi pénzem maradt, amennyiből a szállást, meg a kaját ki tudtam fizetni. Komolyabb baj nem történt, a szeretteimnek itthon vettem ajándékot egy benzinkútnál, igazi forintokért.