Egy lesgól és más semmi

Borús idő, szemerkélő eső fogadta azt a 100 - 150 nézőt, aki kilátogatott a tavasz első hazai NB II-es labdarúgó mérkőzésére. Ez a szomorkás idő úgy látszik, rányomta a bélyegét a játékra is, hiszen nem nagyon volt tűz a játékosokban, így alig forogtak a kapuk veszélyben a 90 perc alatt
Az első valamire való helyzetet a félidő derekán jegyezhettük fel, amikor Hamar lefutotta védőjét, az alapvonalról középre gurított, ám Lipcsei mintegy hét méterről – elég ügyetlenül – kapu mellé lőtt, pedig a viharsarki kapus már verve volt. Talán még Móczó megmozdulását említhetjük meg, de a fiatal középpályás elpuskázta helyzetét.

A vendégek az első félidő lefújása előtt próbálkoztak, de csatáruk lövése szerencsére a bal felső sarok fölött hagyta el a játékteret. A második játékrészben a csereként beálló Csépe, több jó megmozdulással hívta fel magára a figyelmet. Ezek közül egy baloldali beadás volt a leghatékonyabb, amit Hamar hálóba is fejelt, ám a játékvezető – a hazai publikum legnagyobb bánatára – les címén érvénytelenített. A mérkőzés egyetlen üde színfoltját talán Kulcsár Judit – Ő volt az egyik asszisztens – szolgáltatta, akivel ezúttal az „ügyeletes bekiabálók” sem kötekedtek.

Hevesi-Tóth Tamáson nem múlott, ezúttal is megbízhatóan játszott. (Fotó: Pesti J.)Hevesi-Tóth Tamáson nem múlott, ezúttal is megbízhatóan játszott. (Fotó: Pesti J.)Vígh Tibor fiai egyébként, a következő összeállításban futottak ki a pályára:

Jászberény: Papp – Gulyás, Villányi, Hevesi-Tóth, Hibó – Móczó, Lukácsi, Bárkányi, Lipcsei – Hamar, Dányi. Szerepet kapott Csépe, aki Dányit váltotta, Móczó helyére pedig az utolsó 10 percben Kerekes állt be.

Jászberényi SE — Békéscsaba 0-0

Nem született tehát gól az első hazai meccsen. Igyekeztek ugyan a fiúk, de a jó játékkal adósak maradtak. Sajnos be kell látnunk, hogy bármennyire is igyekszik Vígh Tibor, nem tud két hét alatt csapatot kovácsolni. Pedig nagyon kellene, hiszen egymásután négyszer is, idegen pályán kell(ene) bizonyítaniuk.

Jövő héten a fővárosban a BKV Előre, utána a megyeszékhelyen Szolnok várja focistánkat. Majd Vác következik két alkalommal: először a Fradi ellen, – oda viszik a hazai meccset, mint már korábban jeleztük – majd a hazai gárda, azaz a Vác-Újbuda lesz az ellenfél. Elnézve az ellenfelek listáját, bizony nem sok jóra számíthatunk, talán az
Előre ellen?
A jövő vasárnap kiderül.