Homokvár, légvár, kártyavár...

Képek a Galériában!Képek a Galériában!Pénteken este első „külföldi” fellépésén vett részt a Lehel Vezér Gimnázium Férfikórusa.
Az énekkar Jánoshidán lépett fel a legendás Apostol együttes két prominens képviselőjének nem kis meglepetést okozva.
A családi kapcsolatok segítségével megszervezett „házi együtténeklés” felemelő élmény volt. A már sok „nyarat” megért dalostársak találkozhattak fiatalságuk legendáival, a fiatalabbak pedig megismerkedhettek azokkal a zenészekkel, akiknek talán az érzelemgazdag dalai közben bújtak egymáshoz szüleik hajdanán. A két méltán népszerű művész: Meződi József (Papa) és Pete László (Totó) meglepődésénél csak a kórusunk várakozásteli izgalma volt nagyobb.

Az ünnepeltek velük együtt énekelték, hogy: „Vazsbetonból lesznek majd a joli-jókerek . . . „ és ezt tegnap el is hittük. Fellépésünk remélhetőleg nem okozott maradandó károsodásokat az utca és a település életében, mert ez a mindenre elszánt dalos ajkú csapat nem csak a szívét, hanem a hangerejét is beleadta a produkcióba. Dalostalálkozónk a végére kisebb lagzivá nemesült a vendéglátó család jóvoltából. A családias hangulatúra sikeredett együttlétnek tapintatos elvonulásunk vetett véget. Jó volt, szép volt, igaz volt.

A Lehel Vezér Gimnázium Férfikórusa 2007 őszén nyolc-tíz „mindenre elszánt” csalogánytorkú dalostársal alapíttatott és a gimnázium alapítványi bálján debütált. Azóta a létszám negyven fő körülire duzzadt. A közös éneklés szeretetén kívül az fő összetartó erő, hogy valamennyinknek kötődése van a gimnáziumhoz. Van, aki igazgatója, van aki tanára, volt vagy jelenlegi diákja, illetve a diákok szüleiből verbuválódtunk „egycsapattá”. Mert „kell egy csapat . . . „. A „sikersztori” állomásai iskolai, báli, városi rendezvények sorozatán keresztül vezet - remélhetőleg - a „végtelenbe”.

És mikor a pénteki kóruspróbákon megjelenik Ilonka Gabriella karnagyasszonyunk, „angyal száll el felettünk”, megszűnik számunkra a civakodó külvilág. Csak a dal marad a teremben és mi. Együtt vagyunk. Mert ahogyan azt a kórusunk repertoárján szereplő egyik dalunk –
velünk együtt - vallja: „ A zene az kell . . .”. Hát ezért várjuk mi minden héten azt a pénteki napot.

És, ha már a tudósítás egy Apostol dal címével kezdődött, a végére egy másik slágerük jutott az eszembe, amely egy kis módosításommal így hangzik: Nehéz (volt) a boldogságtól búcsút venni.