Negyven rendőr hiányzik a berényi kapitányságról

A Jászberényi Rendőrkapitányság számára fenntartott álláshelyek közel harmadát, mintegy negyvenet nem tudnak betölteni. Ráadásul a hiányzó rendőrök jó része közterületen teljesítene szolgálatot. Csak ehhez képest elégedett a berényiek munkájával dr. Simon Tamás megyei rendőrfőkapitány.
Kevesebb bűncselekményt tudtak felderíteni Jászberényben 2008-ban, mint egy évvel korábban, igaz a kiemelt bűncselekmények felderítési mutatói kifejezetten jónak mondhatók. Úgy tűnik azonban, hogy az egyéb, kisebb értékű vagyon elleni bűncselekmények felderítésére már kevésbé marad kapacitás. Ez derült ki a dr. Simon Tamás megyei rendőr-főkapitány által elmondottakból, aki a kapitányság állományértekezletére érkezett Jászberénybe.

A rendőr ezredes rámutatott, hogy olyan nagyarányú létszámhiány mellett, mint amivel a berényi kapitányságon szembe kell néznie kollégáinak, nem lenne meglepő, ha még nagyobb volna a visszaesés. A helyzet komolyságát alátámasztva említette meg, hogy ilyen nagyságrendű létszámhiánynál egy termelő vállalkozás már beszüntetné tevékenységét. Enyhülést jelenthet, hogy a megyei kapitányságon idén 35 rendőr szakközépiskolába járó fiatal állhat szolgálatba. A friss erő nagy részét a berényi kapitányság területére vezénylik.
Halmai Ferenc, a Jászberényi Rendőrkapitányság parancsnoka elmondta, hogy helyi szinten a túlóra keret emelésével van lehetőségük a szolgálatok sűrítésére. Több betöréses lopás sorozat is zajlott a városban az elmúlt hetekben. Ezek kapcsán két bűnelkövetői kört derítettek fel a nyomozók. A bűnözői körök tagjai ellen eljárásokat indítottak, akik jó részt szabadlábon védekeznek, de így is csökkent az ilyen jellegű betörések száma a városban. Mind a megyei főkapitány, mind pedig a berényi kapitány hangsúlyozta, hogy a kis értékű lopások megelőzésére, felderítésére a helyi önkormányzatokkal civil szervezetekkel polgárőrségekkel közös akciókat szerveznek.

Az úgynevezett gördülő szolgálatok létrehozásával erőteljes jelenlétet szeretnének megvalósítani több jászsági településen is. Ennek részeként egy rendőri egység egy szolgálat idején több településen is megjelenhet és tarthat ellenőrzéseket.

Egyébként jellemző a helyzetre annak a középkorú hölgynek a problémája, akivel a tájékoztató megkezdésére várva elegyedtünk szóba a rendőrségen. Egy hét alatt két kerékpárját lopták el, mondta szinte a sírással küzdve. Most már lehet, hogy a munkahelyét kell felmondania emiatt. Speciálisan átalakított kerékpárja nélkül ugyanis aligha bír közlekedni. A feljelentést ugyan megtette, de bízni már nem bízik abban, hogy bármikor is megtalálják járművét.
(forrás:Banka Csaba - www.szoljon.hu )