Amikor rólunk szól a dal

Többször gondoltam már arra, hogy ha egyszer városismereti tesztet kellene összeállítanom, feltenném a következő kérdést: melyik híres magyar együttes számában említik meg Jászberény városát?

A fiatalabbak közül talán csak néhányan, az idősebbek közül viszont annál többen fújnák a helyes választ: az Éva-Neotonéban. Idézzük csak fel az Édentől keletre című szám régióimázsnak is beillő néhány mondatát: „Debrecen, Nagykovácsi vagy Jászberény, / az Édentől keletre is van remény.”
http://www.youtube.com/watch?v=tJ1UyhBipLI
Közel húsz évig ez volt az egyetlen olyan dal, amelyben megemlítették a jász fővárost, azonban az utóbbi időben három előadó munkásságában is szerepet játszik lakóhelyünk.

***

A sort a közülük talán legismertebb és legvitatottabb figurának, Ogli G–nek a munkásságával kezdeném. A Pénteken Berényben című számról és annak videoklipjéről finoman szólva nem hozsannáztak a helyi fiatalok; erről blogbejegyzések, üzenőfalas hozzászólások tanúskodtak. A kritikák egyaránt kitértek a szám szövegére és a klipben megjelenő képsorokra is. A számhoz készített videóban számomra a legaranyosabb a gimnazisták késő tavaszi - kora őszi testnevelés óráit eszembe juttató csónakázás.

Ami magát a dalt illeti, mondanivalóját három kulcsmotívum határozza meg: a péntek esti bulik hangulatának megidézése, a szépségükről híres jász lányok dicsőítése, valamint a rappert befogadó helyiek, elsősorban Big Money (azaz: Nagy Pénz, a dalszöveg szerint Jászberény királya) felmagasztalása.

http://oglig.wplanet.hu/frame_middle.php?m=multimedia&sub_menu=video&alb...

A sláger egyébként több egymástól tematikailag különböző részből áll: az angol nyelvű, számomra a 90-es évek soulzenéjét idéző bevezető verzék egy szerelmi vallomással hangolják a befogadót a magyar nyelvű, valóban a címben szereplő gondolatokat középpontba állító strófákra.

A világhálónak köszönhetően 13000-nél is többen ismerhetik Kis Doki munkásságát, aki dalában a pénz dicséretét zengi: „Pereg az élet, mint a kerék, / A pénzből sosem elég, / Mért nehéz, hogy megértsd?” Úgy tűnik az egyébként szimpatikus rapper fiú dalainak világára is hatott a big money… Klipjének képi világa a hip-hop videók kliséit idézi: megjelenik egy nagy autó, láthatjuk a szövegmondó mögött csoportosuló haverokat, aztán graffitiket is (a hátteret a Margit-szigeti víztorony dekorációja biztosítja), és a hagyományos amerikai csapatsportokat űzők helyi képviselőiként feltűnnek a Jászberény Wolverines amerikaifutball –csapatának játékosai is.

http://www.youtube.com/watch?v=DCqs0qvJo28

Ami Kis Dokit még szimpatikussá teszi, az a tény, hogy a klip tanúsága szerint a Szent László utcai lakótelepen található kisboltban vásárol (ott, ahol még krétával írják fel az akciós termékeket egy külön táblára, nem csillogó-villogó reklámok, plakátok hirdetik azokat); a globalizációkritikusok már mondanák is: ez igen, nem a multik bevételét növeli a srác! Ez a pici, ám annál jelentőségteljesebb gesztus jótékony plebejus jelleget kölcsönöz a számnak.

Az általam legkevésbé ismert előadó Dzsoja, aki bár honlappal is rendelkezik, sok mindent mégsem tudhatunk róla. Több szerzeménye is városunkhoz köthető. A jól táncolható Jászberény város című nóta tematikájában Ogli G dalához közelít: központi gondolata a péntek esti mulatozás.

http://www.youtube.com/watch?v=6OM0adT8MF8&feature=related

Szívet-lelket melengető a JTKF DSE kézilabdázói számára megírt dal lokálpatriotizmusa: egyszerű, ám annál hatásosabb refrénje („Kik ezek a csajok, kik ezek a csajok, / Azok, akiktől most megremeg a csarnok, / Ti is velük vagytok, én is velük vagyok, / Akármit csináltok, most Jászberény a bajnok!”) magában hordozza a csapattal való közösségvállalás üzenetét, a lányok iránti feltétlen rajongást.

http://www.youtube.com/watch?v=ZMK6n5Sq9UU

Amint ebből a rövid, remélhetőleg nem teljes összeállításból kiderült, a Berényhez való kötődés, ha néha kissé felszínesen is, megihletheti a jelen szövegíróit, kliprendezőit is. Aztán ki tudja: hátha egyszer éppen itt fog megszületni a „magyar Sweet Home Alabama”? (Az Alabama szó ízlés szerint Jászságra, Jászberényre cserélhető.)

(a fotót a Jásznapló archívumából választottuk)