Jótékonysági keresztény bál 2009

Közel hatszázan vettek részt február 21-én a Bercsényi úti sportcsarnokban a kilencedik alkalommal megrendezett jótékonysági keresztény bálon. A rendezvény sikerét köszöntőjében dr. Medvegy János apát-plébános is hangsúlyozta, kiemelve, hogy a belépők már a hírverő plakátok kihelyezése előtt elkeltek.

***

Miután az atya áldást mondott, a katolikus iskola diákjainak keringőjét tekinthette meg a vendégsereg. Ezt követte a vacsora: sajttal-sonkával töltött csirkemellrolád fehérboros pecsenyelében, valamint fűszeres párolt tarja pékmester burgonyával, petrezselymes rizzsel került a tányérokra. Rögtön ezután a bál sztárvendégét, Solymos Tónit szólította Mizsei Zoltán műsorvezető a színpadra. Az Expressz együttes egykori frontembere két társával együtt mintegy háromnegyed órán át szórakoztatta a jelenlévőket.

A Horizont együttes percei következtek, pihenőt csak a tombolasorsolás idejére kaptak a korábbi években is nagy sikert arató zenészek. A számos nyeremény közül a legértékesebbet, egy horvátországi utat a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének helyi csoportja ajánlotta fel.

Az éjféli étkezés (roppanós virsli szezámmagos bucival) után már csak a színpad előtti térre összpontosultak az események: hajnali háromig táncolhattak a vendégek az évek óta töretlen népszerűségnek örvendő bálon.

Látva a sok-sok ismerős arcot, a vissza-visszatérő asztaltársaságokat talán nem felelőtlenség kijelenteni: jövőre is az ideihez hasonló gondolatokat jegyezhet fel a krónikás.