Prima Primissima jelölés a Jászság Népi Együttesnek

A Príma Primissima díj 2009-es Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi jelöltjei közé került a Magyar népművészet és közművelődés kategóriában a Jászság Népi Együttes. Így Agócs Tibor mellett, még egy Jászberényhez kötődő szereplő van az idei jelöltek között. Szinte felesleges feltenni a kérdést, van e, ki őket nem ismeri? (No ha van is, nekünk elhiheti, nem választ rosszul, ha rájuk voksol). Az együttes ezúton is nagy tisztelettel kéri Önöket, támogassák őket szavazataikkal!

A szavazás során kategóriánként a legtöbbet kapott jelölt továbbjut a döntőbe. Szavazni április 26-ig lehet, az Új Néplapban megjelenő szavazólapon, melyeket városunkban az Új Néplap ügyfélszolgálati irodájában lehet leadni (Jászberény, Szabadság tér 4.- COOP Áruház emeletén). Az összes kategória 3 legtöbb szavazatot kapott jelöltje Pogány Gábor Benő Kincsem plakettjét, valamint nettó egymillió forintot tudhat majd magáénak.

A Jászság Népi Együttes 1971-ben alakult. Az első igazi sikert 1977-ben érte el az együttes miután megnyerte az országos televíziós KI MIT TUD versenyt. Ezen a versenyen 1983-ban szólókategóriában nyert egy pár, 1988-ban az elődöntőig, míg 1996-ban a döntőig jutott az együttes.

Céljuk a magyar paraszti tánc és zenei folklór még élő hagyományainak felkutatása,
ápolása, feldolgozása. Ezt a fontos nemzeti értéket igyekszik a Jászság Népi Együttes a legalaposabban elsajátítani és színpadra állítani. Számos hazai rangos fesztiválon szerepelt a Jászság Népi Együttes megalakulása óta, melyeken szinte minden évben értékes díjakat nyertek a táncosok.
Művészeti munkájuk egyik legnagyobb elismeréseként megkapták az „Örökös Kiváló Együttes” címet és 2006-ban a „Bartók díjat”.

Szavazz ránk!Szavazz ránk!

Elengedetlenül fontos feladat az utánpótlás nevelés. A Viganó Alapfokú Művészetoktatási Intézmény célja: az általános iskolások részére bemutatni, megismertetni, megszerettetni a táncművészet ezen ágát. A gyerekek megismerkednek a magyar
népi játékokkal, táncokkal, énekekkel és tudásukat színpadon (koreográfiai megfogalmazásban)mutatják be. Több mint 500 fő tanul a Viganó AMI-ban.
A Jászság Népi Együttes szervezi 1981 óta a Nemzetközi Táncház és Zenésztábort és főrendezője 1991 óta a Csángó Fesztivál, Kisebbségek Folklór Fesztiváljának.

A Folklór Kulturális Közalapítvány magas minőségi standarddal dolgozik, melynek mind a Jászság Népi Együttes tánckarának, mind a Csángó Fesztivál rendezőinek is meg kell felelni. Ezt bizonyítja számos hazai fesztivál nívódíjai, az „Örökös Kiváló
Együttes” díja, a Bartók-díja, az Észak - Alföldi régió ajánlás díja, Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve elismerés; és a kiválóan minősült Viganó Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.

A Jászság Népi Együttes a hazai amatőr néptáncmozgalom egyik legkiemelkedőbb
szereplője.