Június 12. - 1935-ben ezen a napon született Finta József Kossuth-díjas építész

Életműve arányaiban és méreteiben is kiemelkedő jelentőségű. Ars poeticája szerint az építész feladatának lényege, hogy hasznosat alkosson, és ebben mindenekelőtt a funkcionalizmusba vetett hit segítheti. Életművének több produktumát ma is erősen vitatják, azonban kétségkívül tagadhatatlan az érdeme abban, hogy Budapest - többek között az ő épületeinek is köszönhetően - dinamikusan fejlődő világváros benyomását kelti.

Valóságos csodagyerekként került húszas éveinek derekán "közel a tűzhöz". Az ifjú mérnök már harminc évesen, 1965-ben megkapja első első Ybl-díját. Aztán jön a többi is sorban, közte a Kossuth-díj, illetve számos egyéb külföldi és hazai elismerés. Országosan ismert építésszé a Duna Intercontinental szálló (1966-1969) tette (ma: Hotel Marriott). A rendszerváltás előtti munkái a házgyári szériapanel rendhagyó használatának valóságos virtuózává emelik.

Fantáziája és munkabírása legendás. Nagyban mer és képes gondolkodni, olyan épületek tervei kerülnek ki a kezei közül, mint a Novotel, a Taverna, majd a rendszerváltás után a Kempinski, a Teve utcai "rendőrpalota" vagy a Westend City Center.
Elméleti munkássága is jelentős, több könyve jelent meg és számos tanulmányát közölték hazai s külföldi szaklapokban. Grafikusi munkássága is számottevő, rajzai több önálló és csoportos kiállításon szerepeltek.