Visszapillantó – XIX. Jász Világtalálkozó – Pillanatfelvételek.

Egy programokkal teli három napos esemény, mint amilyen a világtalálkozó volt, számtalan olyan pillanatot kínált megörökítésre, amelyek igazán nem voltak besorolhatók egyik nagyobb összeállításba sem. Úgy gondolom azért érdemes ezekből is egy csokrot összegyűjteni, hiszen ezek a „pillnatfelvételek” segítenek visszaadni az egész rendezvény hangulatát.

Számomra nem ismeretlen az az érzés, hogy ekkora program kínálatban lehetetlen mindenütt ott lenni, legalább is úgy, hogy nem csak dokumentum képek készítésére törekszik az ember. Most is kimaradt számtalan esemény (pl. csupán csak egyetlen kiállításra jutottam el, de „elmulasztottam” a Telstar koncertet is…), vagy idő hiányában, vagy egyszerűen azért, mert elfogy az energia és be kell iktatni valamennyi pihenőt. Így ezekről a programokról képes beszámoló sem készülhet. A válogatás során is fel kell állítani valamilyen elvet, ami köré szerveződnek a galériák. Ebben az esetben ezek meghatározó kulcs programok voltak, illetve az, hogy a kiválasztott képek elérjék a korábbi albumok színvonalát. Ezért óhatatlanul maradtak ki fellépők, események. Ismerve a világtalálkozón fotózó barátaim oldalait, biztos vagyok abban, hogy ott ki-ki rálelhet olyan képekre, amelyek a Jászberény Online galériáiból hiányoznak.