Van képem hozzá… Néhány „filmkocka” a múltunkból.

Szinte pontosan egy éve a múzeumok éjszakáján került bemutatásra a városháza udvarán a Jász múzeum oldalában felállított színpadon a Jászberényi Hagyományőrző Egylet és a Berényi színjátékos társaság Imádok élni című múltidéző zenés darabja. Azóta már körbe járta a Jászságot és múlt szombaton este ismét visszatért Jászberénybe a Lehel Film-Színház színpadára, mégpedig egy hajnalig tartó buliba torkoló jászkiséri előadás után…

Nem egyszerű egy olyan időszakot bemutatni színpadi darabban, amely sokunk személyes történelmének része. Ugyanis a személyes történelemnél kevés szubjektívebb dolog létezik a világon. Ezért nagyon nehéz olyan összeállítást készíteni, amellyel „nem lépek senkinek lábára”, mégis tárgyilagos és az adott időszak jellegzetességeit korhűen tárja elénk. A feladatot ahhoz hasonlítanám, mint ha egy színültig töltött pohár vízzel kellene lavíroznom a 4-es metrón csúcsidőbe. A szerzőknek remekül sikerült ez az attrakció, mert nem minősítenek, nem sugallnak mára vonatkozó „mondanivalókat” csak játszanak többnyire olyan helyzeteket, amelyek egyikük, vagy másikuk életében megtörténtek. Igy aztán mindenki szabadon röhöghetett – nevetés ide túl enyhe kifejezés – más és más jeleneteken. Ki-ki a személyes történelmének emlékei alapján… és ezt senki nem is firtatja… Önfeledten mosolyoghatunk egyik, vagy másik karakteren – megjegyzem, van belőlük bőven – mert az egészet nem az adott rendszerhez fűződő nosztalgia fogja össze, hanem az, hogy akkor annyival fiatalabbak voltunk.

A képekre kattintva a galériában ki-ki meg tudja nézni az előadás képeit és talán bevillan egy-két remek mondat, amin újra jót lehet nevetni.