Van képem hozzá… Napliget

Már komolyan hiányérzetem volt, hiszen ahhoz képest, hogy a korábbi évadokban a MaloM színház műsorának meghatározó része volt a kortás tánc, ehhez képest manapság alig-alig találkozhattunk vele a programban. Ezért aztán már vártam a múlt csütörtöki előadást, aminek vendége egy régi kedves ismerős Kerékgyártó Edina volt. Visszaidézve a korábbi fellépéseit tudtam remek este vár ránk.

A műsorának a címadó táncát egyik kedvenc együttesének a Republik-nak a Napliget című dalára komponálta. De ezúttal is színes összeállítással érkezett, hiszen a cigány himnusz mellett a Vágtázó csodaszarvas zenéje, József Attila és a ráadásban egy különlegesség a Cseh Tamás – Andro Drom „mix” ihlette a koreográfiákat. A táncok közötti szünetben Várszegi Tibor rövid bevezetői segítettek a ráhangolódásban. Annak ellenére, hogy ezúttal nem volt a megszokott népes közönség – ami egyébként egy cseppet sem zavarta vendégünket - egy nagyon izgalmas, lendületes és adott esetben szívbemarkoló táncokat láthattunk. Sőt inkább ritka élménybe lehetett részünk… mintha személyesen közvetlenül nekünk szóltak volna az egyes darabok… Néha a „családias” hangulat különleges élményt tud nyújtani a színházban.

El kell, hogy mondjam készültem erre az estére, mert olyan képeket szerettem volna megcsinálni, amiről a korábbi előadásokban lemaradtam és persze kíváncsian vártam vajon mi lesz a „meglepetés”… Szerencsére mindkettőben volt részem. Az eredmény a képekre kattintva szokás szerint a galériában látható.