Van képem hozzá… Krém a Lehel Film-Színház klub koncertjén.

Tudom a jam az nem krémet jelent, hanem lekvárt, de ha a Felkai Jam-ról van szó, akkor csak is a krém lehet a megfelelő „fordítás”. Az elmúlt alkalommal ők voltak a Klub koncert vendégei. Itt persze megint inkább a kedves ismerősünk lenne a helytálló kifejezés, mert a hallgatóságból szép számmal voltak, aki régi kedves ismerősként üdvözölték őket.

A forgató könyv az itt megszokott volt, kevés duma csak zene…zene. Egy lélegzetvételnyi szünettel végig játszottak, mindent, amit rock & rollként ismerünk. Mivel soha sem voltam a precízen jegyzetető típus ezért csak néhány szerző mazsola-szemekként, Eric Clapton, Santana, Gary Moor, Hendrix…

Ahhoz már ebben a klubban hozzászokhattunk, hogy nekünk zenélnek az éppen meghívottak, még ha mi közben jóízűen sörözgetünk, vagy borozgatunk, netán még beszélgetünk is … végül is ettől dzsessz klub a dzsessz klub. Azért az mégsem minden egyes alkalommal érezhető, hogy a zenészek maguknak, a maguk örömére (is) zenélnek. Hát mi a közönség ezeken az estéken kapjuk a legtöbbet, mert nincs nagyobb élvezet, mint amikor egy igazi örömzene részesei lehetünk. A múlt péntek ilyen volt.

Arra azért mindenképpen illik, felhívni az érdeklődők figyelmét, bár ők jobban tudják, mint én, hogy a záró koncertre a Tárai trend érkezik… már lehet hallani arról is, hogy a nyár elején, évek után ismét vendégünk lesz Szakcsi Lakatos Béla, de Péterfy Borit is várhatjuk, és akkor még nem is említettük a Csángó Fesztiválon fellépő Palya Beát… a „titkokról” nem is szólva.

Úgy tűnik ezen a nyáron sem az lesz a legfőbb gondom, hogy mit csináljak a szabadidőmmel, hanem az, hogy fogok ott lenni mindenütt, ahol szeretnék.

Addig is a képekre kattintva egy kis összeállítás a múlt pénteki estéről.

A délelött kaptam a hírt hogy a Tátrai Trend koncert elmarad - Tátrai Tibor egészségi problémája miatt. Remélem, az is hamarosan kiderül kit láthatunk helyettük.