Van képem hozzá… Ír kocsma az emeleten

Ami azt illeti, nem ötórai teákat idéző hangulattal zárt a Klub koncert sorozat tavaszi szezonja. A vendég ugyanis a Jolly Jackers volt, aki az ír zenei világba kalauzolt bennünket, abból is a keményebb fajtába a punkba. Már a hangolásnál lehetett tudni, hogy dobhártya szaggató élmény elé nézünk… Nem tévedtünk.

A dunaújvárosi fiatalok olyan erővel és lendülettel zúdították ránk a dalaikat, hogy úgy érezhettük magunkat, mint aki egy sport kocsi anyós ülésén ül, miközben a sofőr padlóig nyomja a gázt. Bele préselődtünk a székeinkbe. Nos, ez a zene pedig igazi „mulatós”… , vagyis inkább lehetetlen rá nem táncolni. Szerencsére erre a közönség is rájött, még ha csak a koncert vége felé is. Sebaj, mert a második felvonás után jött még – egy általam már nem látott – harmadik is, ami a hírek szerint remek volt. Mit is mondhatnék, ez is nagyon jó buli volt, ahol mindenki leereszthette a hét során felgyülemlett, „gőzt”, legyen az fiatal, vagy az idősebb korosztály tagja. Köszönhetően annak, hogy ez a három lányból és három fiúból álló formáció zenéje, lendülete és közvetlensége senkit nem hagyott érintetlenül.
Bevallom, gondolkoztam azon, hogy ezt az estét kihagyom… nem tettem… kár is lett volna.

Most egy kis nyári szünet persze nem tétlenül, hiszen júniusban a Zagyva party fesztiválon ismét remek dzsessz együtteseket várnak ránk – Pribojszki Mátyás, Jambalaja, Dés László, Little G Veewil, na meg a Quimby…. addig biztosan kitart ez a remek este élménye.