Van képem hozzá… II. ZagyvaParty Fesztivál – Quimby koncert

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az idei ZagyvaParty Fesztivál egyik csúcs pontja a Quimby szombat esti koncertje volt. Ez nem is csoda, hiszen a népszerű együttes a közelmúltban már adott nagysikerű koncertet a szabadtéri színpadon. Így teljesen érthető volt a fokozott várakozás.

Hogy gyorsabban teljen az idő a szervezők gondoskodtak egy kis ráhangolódásról. A szigeten este hat órától egy fiatalokból álló „nemzetközi” zenekar csillantotta meg tehetségét a funky, latin zene és a blues világából hozott dalokkal. Igen kellemes meglepetést szerezve a közönségnek.
A szabadtéri színpadon a szépen gyülekező nézők bemelegítéséről az ugyancsak tehetséges fiatalokból álló Muriel zenekar gondoskodott. Tette mindezt nem is eredménytelenül, hiszen mire elérkezett a Quimby zenekar színpadra lépése, addigra a rajongók már alig várták, hogy együtt száguldják végig kedvenceikkel a majd két órás programot.
A koncertet padló gázon kezdte a zenekar és mindannyiunk megelégedésére egyetlen pillanatra sem vette le a lábát a gázpedálról. Egy lélegzetvételnyi szünetet sem kaptunk a slágerek és a rajongói körön kívül kevésbé ismert számok között - de nem is hiányzott. A közönség, ahogy a zenekar is bírta a fergeteges tempót. Kimaradt a „Most múlik pontosan…”… Igen, de volt helyette annyi remek nóta, hogy talán ezen az estén nem is volt szükség rá, mert a legismertebb dal nélkül is egy remek koncert részese lehetett a nézőtér egy részét szinte teljesen megtöltő közönség. Voltak ugyan üres helyek, de ennek csak az volt a prózai oka, hogy a székek tulajdonosai meg sem kísérelték ülve végighallgatni a két órás programot, helyette inkább "testmozgással" kötötték össze a zene élvezetét.

A hangulatot nehéz lenne leírni, inkább érdemes megnézni néhány képet a galériában. Katt’ a fotóra!

Folyt. köv. Tükörcserepek a fesztiválról.