Van képem hozzá… Amit mindenki láthat egy motorversenyből, és amit csak kevesek.

Jó ideje, hogy nem jelentkeztem ebben a rovatban, ennek egészen egyszerűen az volt az oka, hogy fotózni is alig volt időm, hát még galériákat szerkesztgetni. Remélem lassan sikerül visszaállni a korábbi kerékvágásba.

Visszatérve a címre tavaly augusztusban Gémesi Balázs örvendeztetett meg bennünket egy remek sorozattal, amit a MOTO GP brnói futamán készített. Akkor olyan szerencsés helyzetben volt, hogy meglehetősen jó helyről fotózhatta a futamokat. Sajnos idén nem adatott meg ez a lehetőség, így nézőként utazott el a versenyre, hogy a kerítésen kívülről próbáljon képeket készíteni – ahogy egy átlagos rajongó is látja motorosokat. Kint aztán úgy alakult, hogy mégis csak rákacsintott a nap, bár a pálya közelébe nem kerülhetett, de egy barátja és egy japán úriember közbenjárásával bejuthatott néhány csapat boxába, sőt ott kedvére használhatta fényképezőgépét.
Így alakult ez a galéria – amit a képre kattintva el lehet érni -, ami részint a bárki által elérhető, részint pedig a „kivételesek” szemszögéből mutatja be ezt a remek eseményt.
Jó szórakozást