A Csángó Fesztivál „visszapillantó tükörből”… Nem lehet elég korán kezdeni

A Csángó Fesztivál és az ahhoz kapcsolódó események bővelkednek programokban minden korosztály számára. Elég csak a több, mint húsz éves Táncháztábort, vagy az azzal egyidőben zajló, idén éppen tíz esztendős Aprók táborát említeni. Aki ismeri egy kicsit a néptáncosok, népzenészek világát, tudja, hogy nem lehet elég korán kezdeni, a rendezvényeken nem ritkán látni két-három éves, vagy fiatalabb gyerekeket is.

Így egyértelmű, hogy a legapróbbak sem maradhattak ki a jóból a Csángó Fesztiválon. Számukra az Aprók tere kínált majd egész napos elfoglaltságot, szombaton és vasárnap. A Tarisznyás műhely délelőtt és délután is zenés táncos játékokkal várta a legkisebbeket, természetesen anyukákkal és apukákkal együtt. Emellett bárki bekapcsolódhatott a kézműves foglalkozásokba is, amit ezúttal a Napsugár Waldorf Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola kínált.

Ahogy azt az utolsó beszámolóban említettem az fesztivál eseményeiről még közre fogok adni egy-két válogatást. Tegnap este kedves fotós barátomtól érkezett egy meglepetés. Lénárth Veronika, akit nem csak remek képeiről ismerhetnek sokan, gyakorló anyukaként is ott volt egyik foglalkozáson. Ha viszont már ott volt, magától értetődően szaporán kattogtatta is fényképezőgépét. Így nagyon hamar összeállt az első visszatekintő album. Telis-tele szebbnél-szebb képekkel.

A fotókra kattintva azonnal megnyílik a galéria. Remélem sokan találnak benne kedvenc képet.