Jubiláló hagyományőrzők - November 30-án este ne tervezzen más programot!!!

A tizenöt évvel ezelőtt alakult Jászberényi Hagyományőrző Együttes igen szép eredményeket mutathat fel az utóbbi időben. No nem mintha előzőleg tétlenkedtek volna... A másfél évtizednyi kemény munka, a sok fellépés, no és persze Kocsán László alapító-művészeti vezető megszállottsága mind-mind kellett ahhoz, hogy elnyerjék a Kiválóan Minősült Együttes címet, majd pedig idén augusztusban átvehessék Jász-Nagykun-Szolnok Megye Művészeti Díját.

Van tehát mit ünnepelni november 30-án, szombaton, mikor is 18.00 órai kezdettel "Örvend az ég vigassággal..."- Szívünkben szép esztendők! címmel jubileumi műsorral várják a hagyományőrzés, a néptánc, a népzene szerelmeseit a Lehel Film-Színházba (Fürdő u. 3.). A helyszínről érdemes tudni, hogy nemrég gyönyörűen felújították,ám befogadó létszáma korlátozott, így amennyiben elővételben elfogynak a belépők, a helyszínen nem kerül sor jegyárusításra! Ezért hát az együttes tagjai tisztelettel kérik, ne hagyják utolsó pillanatra a jegyvásárlást, mert lehet, hogy lemaradnak a műsorról!

Az est konferansziéja Erdei Gábor lesz, köszöntőt mond: Dr. Szabó Tamás, Jászberény város polgármestere és Dr. Kertész Ottó, a Folklór Kulturális Közalapítvány elnöke.
A műsor zenei rendezője:Pál Mihály jászberényi prímás, közreműködik a Zagyva Banda (Tura) és barátaik.Rendező: Kocsán László, az együttes alapító-művészeti vezetője

Az együttes tagjai köszönetet mondanak a műsorban látható archív fotókért Babucs Zoltán hadtörténész barátuknak A műsorban és a kiállításon láthatók még: Suba Bea, Szikra-Tóth Sándor, Koczkás György és Kocsán László fényképei.

Belépődíj egységesen: 700.- Ft.
Jegyek kaphatóak az együttes táncosainál és a Jászság Népi Együttes irodájában (Víz u. 1.).