Sziréna

Közel félmillióval füstöltek el a tolvajok...

Szerdán éjjel feltörtek egy trafikot Jászberényben. Az elkövetők az ajtó felfeszítésével jutottak be az épületbe, ahonnan 450.000 Ft értékben tulajdonítottak el dohányárut. >

Nőnapi jutalom

A kép csalóka, hiszen a látszat ellenére a hölgy nem gyalogos, hanem gépjárművezető, a rendőr viszont valóban rendőr…. A biztonsági mellény és a komor egyenruha ugyanakkor érző szívű embereket takar – ahogy ez itt is jól látható. >

Tüzet szüntess!!!

Akár százezer forint bírsággal is sújtható az, aki március 7-ét követően Jász-Nagykun Szolnok megyében az erdők, fásítások területén, valamint az azoktól számított 200 méteres határon belül tüzet gyújt. >

Alkalom szüli...

Hétfőn délután két, utcán parkoló gépkocsit törtek fel Jászberényben. A Nissan első ablaküvegét betörték és az első ülésen hagyott táskát emelték ki, melyben készpénz és iratok is voltak. A másik gépkocsi hátsó ablakát törték be, mivel annak hátsó ülésén egy hátizsákot és egy futócipőt hagyott szem előtt a tulajdonosa. A tolvaj kiemelte a cipőt és a táskát is, melyben készpénz és bakkártya is volt. >

Három áldozata van a szombat éjszakai balesetnek

Hárman – egy 35 és egy 31 éves férfi, valamint egy 9 éves kislány a helyszínen életét vesztette - öten pedig megsérültek abban a balesetben amely szombat éjszaka történt a 31-es főúton, Jászjákóhalma és Jászapáti között. >

Kártyatrükk

Telefonon hívta fel egy ismeretlen egy jászárokszállási asszonyt, hogy közölje vele: csaknem félmillió forintot nyert... >

A villanyóra leolvasó sem volt igazi...

Úgy látszik sorozatot indíthatunk az "ál"ságos módszerekből, mert ismét csalókról kaptunk hírt...Rendőrségi beszámolóinkban már többször felhívtuk a figyelmet, hogy ne engedjenek be idegeneket házukba, lakásukba! Leginkább az időseket próbálják meg becsapni, aztán egy óvatlan pillanatban meglopják őket. Gyakori módszernek esett áldozatául ismét egy idős asszony Jászárokszálláson. Az idegenek villanyóra leolvasónak adták ki magukat, hogy bebocsátást nyerjenek. A 82 éves asszony jóhiszeműen be is engedte őket... >

Ál vízóraolvasók!

Jászberényben minden bizonnyal csalók járják a város egyes részeit, vízóraolvasóknak adva ki magukat. Mint arról Ács Tibor a VVZRT. vízmű-telepének vezetője beszámolt, legutóbb az ál vízóraolvasók a Rét utcában jutottak be egy idős hölgy házának udvarára, ott azonban szerencsére sikerült őket megzavarni, és elmenekültek. >

Dealer

A Jászberényi Rendőrkapitányság nyomozói a napokban három kábítószer-terjesztőt fogtak el. Két terjesztőre egy jászberényi szórakozóhely előtt csaptak le a kollégák, míg a harmadikat a lakásán fogták el. >

Tintapatron, gázpalack, párizsi...

Tolvajovicséknál az elmúlt időszakban a számítástechnikai termékek és a gázpalackok voltak fókuszban. Na meg a kenőmájas... - tudhatjuk meg a rendőrség legfrissebb beszámolójából... >

A helyzet jó, de nem reménytelen... - Az elmúlt év bűnügyi statisztikája

Törvényi kötelezettsége alapján a mindenkori rendőrkapitány személyesen vagy képviselője útján, évente köteles beszámolni a rendőrkapitányság illetékességi területén működő települési önkormányzat képviselő-testületének a település közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról. Jászberényben ezt a hét közepén tartott képviselő-testületi ülésen történt meg, legalábbis a beszámolót ekkor fogadta el a testület. Halmai Ferenc kapitány úr - mellékleteivel együtt 22 oldalas - anyagából elsőként a rendőrség személyi kérdéseivel, illetve a város bűnügyi helyzetével foglalkozó részt tárjuk Önök elé. >

Fatolvajok

Jászfényszarun, az Alsó temetőnél található erdőből több mint 27 köbméter fát loptak el az utóbbi napokban ismeretlenek, mellyel több mint egy millió forintos kárt okoztak a tulajdonosnak. >

Tartalom átvétel