Nem csúsztunk el az "Olaj"-on!

Városunk kosárlabda-csapata ezúttal vasárnapi napon lépett pályára, méghozzá idegenben. A találkozónak külön pikantériát adott, hogy megyei rangadóra került sor - a Szolnok elleni meccsek minden körülmények között különös jelentőségűek a jászberényi sportéletben. Ahogy abban a szépszámú berényi szurkolói tábor reménykedett, a mieink sikerével zárult az összecsapás, de ez egyáltalán nem volt könnyed ujjgyakorlat. Lássuk, hogyan sikerült győzelmet aratnia a JKSE-nek!

Fotók: Szalai GyörgyFotók: Szalai GyörgyA játék viszonylag nagy lendülettel kezdődött, egyszersmind nagy volt a hibaszázalék is mindkét oldal támadó -és védekező játékában is. A kissé barátságtalan hangulatú csarnokban viszonylag rendezetlennek tűnt a csapatjáték, s mivel ebben nagy különbség nem volt a két gárda között, csak minimális előnyre tettek szert a jászberényiek (19-21). A szervezetlenségnek részben oka lehetett a szolnokiak aggresszív zónavédekezése, ami jól működött a hazaiaknál.

A második negyed - ha lehet, - még kiegyenlítettebb teljesítményt hozott, ráadásul az átlagot nagyon ritkán sikerült valakinek túlszárnyalnia, így az első félidő végére nem tudtak a fiúk nagy előnyre szert tenni (35-37).

Az első játékrészben első sorban az jelentette a problémát berényi szempontból, hogy egyetlen sikeres triplakísérete sem volt a kék-fehér mezeseknek, ami annak tudatában, hogy kifejezetten sok olyan játékos szerepel városunkban, akiknek erősségük a kinti dobások, legalábbis megdöbbentő statisztikai adat. Egyértelműnek tűnt, hogy ebben változtatni kell, ha győztesen akarják elhagyni a srácok a pályát! Ennek szellemében alakult a harmadik negyed, amelyben először Wehner Zoli megtörte a rossz sorozatot, majd Drahos Gábor a negyedben három triplát is dobott. Nagyrészt a javuló tendenciának hála, a záró tíz percet megelőzően némiképpen nőtt a vendéglátók hátránya, ám még mindig kevés volt ahhoz a különbség, hogy biztosak legyünk benne, hogy eldőlt a mérkőzés végkimenetele. A harmadik negyedet követően az eredmény: 52-61.

A negyedik negyedben tovább folytatódott a brusztolós, olykor fogcsikorgatós játék, s bizony be kell ismerni, hogy nem mindig a látvány volt a középpontban a negyven perc tiszta játék során. Ez azonban amennyire kritikaként értelmezhető, legalább ennyire pozitívum is, hiszen a komoly tehetségekből álló, kemény és a győzelemért mindenre képes megyeszékhelybeliek ellen igenis értékes sikert aratott végül a JKSE legénysége! Végeredmény: 76-83.

Szolnoki Olaj Főiskola KK - Jászberényi KSE: 76-83 (19-21, 16-16, 17-24, 24-22)

Szolnoki Főiskola: Szögi Á. 9, Szabó P. 18/6, Mondzinger M. 13/3, Kenyeres S. 7, Sonyák B. 20/6,
Csere: Nagy B. 5/3, Tóth V. 2, Balogh K., Mándoki T.

Jászberényi KSE: Mészáros R. 4, Kovács A. 2, Wehner Z. 9/3, Drahos G. 22/9, Horváth Cs. 20
Csere: Likár P. 8, Godena F. 10, Puskás A. 8.

A lehetőség, hogy a lefújást követően ünnepelhettek a berényi szimpatizánsok, elsősorban az akaratnak, illetve Drahos Gábor és Horváth Csaba teljesítményének köszönhető - nem pedig a játékvezetőknek, akiknek a bíráskodásáról mindkét oldalnak rossz, sőt markáns véleménye volt.

Horváth Balázs (JKSE): "Tudtuk, hogy megnehezíti majd a dolgunkat a szolnokiak zónavédekezése, de előzetesen abban bíztam, hogy a kezdeti megzavarodottság néhány perc alatt megszűnik, s a szokásoknak megfelelően megnyugszunk néhány sikeres triplakísérlet után. A kinti dobások azonban abszolút nem mentek, így lényegesen nehezebbé tettük magunk számára a meccset, mint amennyire szükséges lett volna. Mindehhez azonban mindenképpen hozzátenném, hogy nem szabad lebecsülni a főiskolások elleni győzelmet, hiszen a vendéglátók keretét alkotó játékosok közül többen is kisebb-nagyobb szerepet kaptak a - jelenleg - az NB I./A-ban harmadik helyezett Szolnoki Olajban!"

Nem kell sokat várnunk a következő - hazai - kosármeccsre, hiszen pénteken a negyedik helyezett Eger ellen igyekeznek tovább folytatni a jó sorozatot Horváth Balázs edző "fiai"! Szurkoljunk akkor is minél többen annak érdekében, hogy ezúttal is a jászberényiek akarata érvényesüljön, s végül aznap is győzedelmeskedjenek a kosarasaink!