Kovács Attila: A szurkolók megérdemlik, hogy a végéig teljes odaadással küzdjünk!

Mint az előzőekben írtuk, roppant kiélezett mérkőzésen 88-87-re kikapott a Jászberényi KSE gárdája a soproni székhelyű SMAFC-NYME otthonában. A találkozó lefújása után Budai Levente kollégánk Kovács Attilát, a JKSE játékosát kérdezte...

JBO : Bár az első negyed igen nagy jászberényi fölényt hozott, nagyrészt kiegyenlített játékot hozott. A kezdést megelőzően ilyen szoros meccsre számítottál, vagy meglepetéssel szolgáltak a hazaiak?

K.A. : Igen, erre készültem, illetve készültünk a csapattal. Már a rájátszás eddigi összecsapásain is arra a következtetésre jutottunk, hogy egyetlen csapatot sem vehetünk félvállról, mert a felsőházba már csak erős együttesek kerülhettek be. Ennélfogva nem igazán lepett meg a soproniak játéka, az viszont örömmel töltött el, hogy számunkra kedvezően alakult a kezdés, s reméltem, hogy a meggyőző teljesítmény kitart a záró negyed végéig.

JBO : Mint utóbb kiderült, az nem történt meg. Minek tulajdonítod, hogy a második, de főleg a harmadik negyedtől kezdődően egyre nagyobb szerepet kaptak a dunántúliak is? Mit tartasz a vereség legfőbb okozójának?

K.A. : Nehéz higgadtan nyilatkozni a történtekről, hiszen mély nyomot hagy az emberben egy ilyen kiélezett összecsapás. Azt gondolom, leginkább annak "köszönhetjük" a vereséget, hogy fizikailag ezúttal sem bírtuk a tempót. A mai napon is kiderült, hogy hosszú távon nem tudjuk tartani a lépést a heti két edzéssel.

JBO : Ezzel a botlással gyakorlatilag eldőlt, hogy Jászberény kiszállt a bajnokaspiránsok sorából. Mit gondolsz, mi jelenthet még motivációt a hátralévő három összecsapáson - sorrendben a Veszprém, a Nagykanizsa és a Bonyhád ellen?

K.A. : Sajnos be kell látnunk, hogy már csak matematikailag van esélyünk az első helyre. Ezért nem lehet más a célunk, mint a büszkeségünkre hatni, s mindent megtenni annak érdekében, hogy három győzelemmel zárjuk a sorozatot. Természetesen fontos szempont, hogy lehetőleg megőrizzük a hazai veretlenségünket, emellett igyekszünk Nagykanizsán is sikerrel járni. Mindenesetre lelkes szurkolótáborunk megérdemli, hogy teljes odaadással küzdjünk a végjátékban is!