Kína: netporno no!

A kínai kormányzat tervei szerint július elsejétől nem lehet az országban olyan számítógépet eladni, melyben nincs pornószűrő szoftver.

Nem világos azonban, hogy a terv hogyan kerül a valóságban kivitelezésre. A döntés több százmillió felhasználót érinthet, és kellemetlenül érintheti a gyártókat is, hiszen platformtól függetlenül kell telepíteniük a kínai kormány által gyártott szoftvert, a Green Dam Youth Escort-ot - mely a fiatalságot hivatott megóvni az interneten keringő szennytől. A kormányzat közleménye szerint a szoftver márciusi kibocsátása óta hárommilliószor töltötték le és immár 2 300 iskolában telepítették a számítógépekre.

A lépés - azon túl, hogy további rosszallást váltott ki az internet szabadságát hirdető szervezetekből - rosszul érinti a gyártókat is. Az nagy gyárak ugyanis hónapokra előre legyártott és bedobozolt készletekkel rendelkeznek, amelyekre utólag már nagyon nehéz feltelepíteni egy új szoftvert.

Kínában nem ismeretlen az internetes cenzúra, az olyan oldalak, mint Flickr, a Twitter, a Youtube, a Blogspot vagy épp a New York Times mellett még vagy 6000 oldal nem elérhető a távol-keleti országban. Ez az első eset azonban, amikor gépre telepített szoftverrel igyekeznek útját állni a nem kívánatos tartalmaknak a számítógépeken.