Horváth Csaba: „Évekig kék-fehér mezben? Miért ne?!”

Bár a bajnokság befejeződött, Jászberény kosárlabdát kedvelő lakossága számára remélhetőleg érdekes lehet ebben az időszakban is a JKSE egyik fontos láncszemével, Horváth Csabával való megismerkedés. Csaba ugyan csak decemberben csatlakozott a kerethez, de azóta sokat tett annak érdekében, hogy szép sikereket érjen el az együttessel. A beszélgetésünkből többek között az is kiderül, mit is gondol a végül harmadik helyezést eredményező idényről.

- Ha jól tudom, tavaly decemberben, a Baja elleni hazai mérkőzésen mutatkoztál be a JKSE-ben. Hogyan kerültél kapcsolatba a jászberényi vezetőséggel, s miért éppen ide szerződtél? Az ideigazolásodat mennyiben befolyásolta, hogy tudni lehetett, januárban műtéten fog átesni Likár Peti, s szükség lesz a pótlására?

- Igen, így van a Baja ellen léptem először pályára, két év kihagyás után. Az igazat megvallva az egyik cimborám és régi csapattársam lecsábított az Újbudához edzeni és újra kedvet kaptam a kosárlabdázáshoz. Nem is igazán voltak akkor komoly elhatározásaim, csak jól esett néha részt venni az edzéseken. Majd jött Liksi (Likár Péter) sérülése és (Puskás) Artúron keresztül érkezett a kérdés: Lenne-e kedvem Jászberényben szerepelni, mert szükség volt egy kiegészítő emberre, amíg Liksire nem lehetett számítani. Jászberénybe igazolásomat illetően jelentős szerepe volt a sajnálatos egészségügyi problémán túl annak is, hogy a csapat nagy részével korábban játszottunk együtt és baráti viszonyt ápoltunk.

- Milyen volt számodra az első benyomás, s azóta hogyan érzed magad a csapatban? Jó döntésnek tartod, hogy elfogadtad az ajánlatot?

-Első benyomásomat illetően semmi extráról nem számolhatok be, mert szinte mindenkit ismertem, így a beilleszkedés nem okozott gondot. (Horváth) Balázzsal pedig az első perctől kezdve jól kijöttünk egymással, úgy, ahogy a vezetőség többi tagjával is.

- A berényi szerepvállalásod előtt több, magasan jegyzett gárdában is szerepeltél. Mit lehet tudni a pályafutásod korábbi szakaszairól? Hogyan kerültél kapcsolatba a sportággal? Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatai a karrierednek?

- Ez a kérdés messzire vezet vissza az időben  ! Amikor elkezdtem az általános iskolát, a bátyám már kosárlabdázott és az edzője az a Tapodi László volt, aki itt Jászberényben is volt edző. Ő akkor abban az iskolában volt testnevelés tanár ahol a tanulmányaimat kezdtem. Így egyenes út vezetett a kosárlabdához, sőt az évnyitón közölte velem és a szüleimmel, hogy: -„Ebből a gyerekből kosaras lesz!”

- Hát, azóta kiderült, hogy szerencsére igaza lett!

- Tizenhat éves koromig Szolnokon játszottam különböző iskolai csapatokban, majd jött az Olajbányász. Kicsit összezördültem az akkori edzőmmel és elhatároztam, hogy akkor hagyom az egészet a csudába és tanulok. Nem mintha addig bármi gond is lett volna a tanulmányaimmal. Ekkor Patonai Imre keresett meg Körmendről, s felajánlotta, hogy folytassam náluk. Két évig játszottam ott, miközben Szombathelyen tanultam (Azóta is második otthonomnak tekintem Vas megyét és azon belül is Körmendet). Majd jött az egyetem és vele a MAFC, először B csoport majd az A csoport , bár ez, ha jól emlékszem, nekem csak csonka szezon volt. Aztán mikor harmad éves lettem az egyetemen, annyira elfogyott a pénz a MAFC-nál ,hogy elindulni sem tudtak A csoportban, csak B-ben. Ekkor érkezett egy ajánlat a Kecskeméttől, akik az első szezonjukra készültek A csoportban. Itt négy évet töltöttem el és itt értem el legnagyobb sikereimet is. (Kupa győzelem, kupa harmadik helyezés, s egy 5. bajnoki helyezés). Majd jött egy levezető év a MAFC-nál a B. csoportban - ez már munka mellett - amikor fel is jutottunk.
Ezt követően két év kihagyás következett, és ugye, a Jászberény. Innentől kezdve azonban már ismerős lehet a történet.

- Bár a hazai mérkőzéseken a szurkolók számára is hozzáférhető kiadványban volt róla szó, talán nem mindenki tudja: miért van szükséged egy speciális szemüveg viselésére? Mennyire befolyásolja a játékodat?

Volt egy szemsérülésem az utolsó előtti Kecskeméten töltött évemben. Belekaptak a szemembe és a szaruhártyám megsérült. Ez hat nap teljes vakoskodással járt együtt, mert ilyenkor az ember mindkét szemét letakarják, hogy ne tudjon pislogni, mert az újonnan keletkező sejteket minden egyes pislogás lesodorja a helyéről és nem tudnak beágyazódni. Sajnos nem is ágyazódtak be rendesen, ezért kiújult ez a sérülésem és újabb hatnapos vakoskodás következett. Ekkor az orvosom felhívta a figyelmemet, ha még egyszer mechanikai behatás éri a szememet, az már látáskárosodással is járhat, így jobbnak láttam védeni a szemem világát. Eleinte nagyon zavart, mert párásodott, az izzadság összekente és nem láttam tőle. Most már megszoktam, játék közben észre sem veszem, nem azzal törődöm.

- Milyen rövid –és hosszú távú célkitűzéseid vannak? Mi a véleményed a nemrég lezárult szezonról? Mit gondolsz a gárdát jellemző kettősségről: hazai pályán szinte senkinek sincs esélye a Jászberény ellen, idegenben azonban a Nagykanizsa kivételével az erősebb ellenfelek egyikét sem sikerült két vállra fektetni? El tudod magad képzelni évekig kék-fehér mezben?

- A szezonról igazából semmit nem gondolok, nyerjünk meg minél több meccset és ennyi, ez voltos fontos belőle nekem. Kettősség? Szerintem ez jellemző a magyar másodosztályra: otthon mindenki erős és nehezen legyőzhető. Ha megnézzük a mezőnyt, ez nem csak ránk jellemző. Kosárlabdával kapcsolatos célkitűzéseim már nem igen vannak, szeretnék egy jó hangulatú csapatban addig játszani, ameddig ez örömet okoz nekem. Szerintem, ha ez megvan, mármint a jó hangulat, akkor jön az eredmény is. Évekig kék-fehér mezben? Miért ne, én jól érzem magam ebben a csapatban és már szurkoló táborunk is van, így a találkozók légköre is már igazi meccshangulat!

- Két kérdés erejéig szeretnék rátérni a kosárlabdán túli életedre. Kíváncsi lennék, hogy a hétköznapokban mivel foglalkozol, illetve mi és ki az, aki és ami a kosárlabdán túl sokat jelent számodra?

- Gépészmérnök vagyok és egy multinál egy gyárban dolgozok, mint gyártás támogató mérnök. Ezek mellett ez egyik barátom tártulajdonos egy motoros üzletben és nekik szervezek motoros túrákat.
Ebből az egyik hobbim már meg is van, motorozok, igazából inkább túramotorozok. Szóval nem csak az a fontos, hogy két keréken közlekedjek, hanem szeretek minél messzebbre menni motorral! Valamint még modell repülőzni szoktam barátokkal. Aki fontosak nekem a Családom és azon belül is a legfontosabb a feleségem, Judit.

- Az előző mondatokból is kiderült, hogy a motorozáshoz az átlagosnál szorosabb viszony fűz. Mióta tart ez a ’’szerelem”, s mennyire van lehetőséged élni a szenvedélyednek? Mekkora volt a legnagyobb távolság, amit motorral megtettél, s hová utaznál el legszívesebben a motoroddal?

-A szenvedély gyerekkoromban kezdődött, amikor is egy romet pónit kaptam az édes apámtól (akkor még elfértem rajta). Hétvégente, amikor csak lehet, elmegyek egy-két napra motorozni és a nyaralás is általában motoros nyaralás. Legmesszebb Dubrovnik-ban voltam motorral, de ha minden igaz ez idén meg dől, de nem akarom elkiabálni. Hogy hova szeretnék eljutni motorral, hát arra itt nics elég hely, hogy felsoroljam, de azért néhányat meg említek: Szicilia, Francia Alpok, Nord Kapp, Pireneusok...

- Köszönöm szépen a beszélgetést! Kívánom, hogy céljaid teljesüljenek, s minél több sikert érj el, mind a sportban, mind pedig a magánéletedben! Előbbihez csak annyit tennék hozzá: remélem, ezeket a bizonyos szép eredményeket a jászberényi szurkolók örömére teszed majd!

Én is köszönöm szépen!