Megrángatták az oroszlán bajuszát

Vasárnap este játszották a Nemzeti Amatőr Jégkorong Bajnokság 1. fordulójából elmaradt meccset Jászberényben, ahol igencsak megizzasztották a vendégeket a jászberényi hokisok.

Három fordulót bonyolítottak már le az amatőröknél, ahol a berényi hokisok ugyan mindhárom meccsüket megnyerték, ám egy apró figyelmetlenség miatt, ezek közül az egyiket megóvták. A vasárnap esti mérkőzés kiírása még szeptemberre nyúlik vissza, de mivel akkor nem volt alkalmas jég Jászberényben, így vasárnap este pótolták azt.
Az időjárás nem fogadta kegyeibe a jégkorong csapatokat és a hokit kedvelő nézőket, hiszen szinte az egész meccs alatt esett a havas eső.
Mindenesetre ez nem tántorította el a helyi szurkolókat, akik közel százan tekintették meg a nagy derbit. Ezt meg is hálálták Tóth Attiláék, hiszen nagyon szoros meccset vívtak a régi nagyágyúkkal, azaz a Fradira épülő vendégekkel. Hudákék ütötték ugyan az első gólt, de jött a válasz is és 3-3- ig „pariban” volt a JHC neves ellenfelével. Itt megtorpantak egy kicsit a mieink és Kiss Tibiék 5-3 –ra elhúztak. Ám a lelkes hazaiak nem adták fel és szépítettek, majd beszorították ellenfelüket, de egyenlíteni már nem tudtak:

Jászberényi HC – Skate Trek Masters 4-5

A JHC góljait: Farkas Tibor, Treba Tamás, Szajka György és Szabó Zoltán ütötték.

Folytatás a jövő vasárnap 16 órai kezdettel Káposztásmegyeren a Jégpalotában, ahol szintén a Fradi Öregfiúk várják a jászsági legénységet.