Mindenmás

A Spirometriás Világnapon előjegyzés nélkül fogad a Tüdőgondozó

2012. június 27.-én a jászberényi Tüdőgondozó Intézetben is megrendezésre kerül a Spirometriás Világnap, melyet a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Elnöksége is támogat. Ezen a napon a jászberényi Tüdőgondozó Intézet beutaló és előjegyzés nélkül fogadja a jelentkezőket és légzésfunkciós vizsgálatot végeznek – tájékoztatta a médiát Dr. Bálint Péter a Szent Erzsébet Kórház Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója.

Csillagászati összeg

Miután napvilágot látott a hír, mely szerint anyagi okokra hivatkozva (havi 25.000 Ft) Jászberény kultúrájáért felelős Nonprofit Kft-je kénytelen volt bezárni vagy időlegesen megszüntetni a könyvtárban működő csillagász szakkört, az Összefogás Jászberényért, Szövetség a Jászságért Egyesület úgy döntött, hogy 2012. júniusától - 2012. decemberéig biztosítja a szakkör működéséhez szükséges anyagi feltételeket. >

Játsszon velünk - Nyerjen jegyet!

A Jászkerület Kft. "BELEVÁGUNK" sorozatában június 1-jén a Magyarok menni Bamako című filmet láthatják az érdeklődők és természetesen, ahogy ez ilyenkor szokás, találkozhatnak az alkotókkal is. Ezúttal Badár Sándor látogat Jászberénybe, aki a vetítés előtt lép színpadra a Lehel Film-Színházban, hogy megossza legérdekesebb úti kalandjait a nagyérdeművel. Hogy Ön se maradjon le, játsszon velünk!... >

Bezárt a jászberényi csillagvizsgáló

A csillagászat.hu portál értesülései szerint alig három és fél év működés után bezárt a jászberényi csillagvizsgáló, hazánk egyetlen könyvtári csillagászati bemutatóhelye... >

Sisa Józsefnek ítélték az idei Jászságért Díjat

"A Jászságért" Alapítvány Kuratóriuma által huszonegyedik alkalommal kiírt Jászságért Díjra hét személyre érkezett javaslat. A kuratórium a 2012. évi Jászságért Díjat, s a vele járó 1.000.000 forint elismerést Sisa József ötvös-iparművész (Jászberény) részére ítélte oda, életpályája elismeréseként. >

„Tekerj a sereggel”…

A fenti elnevezéssel szervezett Balaton-kerülő kerékpártúrát a Honvédelmi Minisztérium a „Katonák Hősök - Hagyomány és Megújulás” programsorozat keretében. A túra Keszthelytől Keszthelyig tartott Balatonkenesén át. Az első nap az északi parton, a második nap a déli parton tekertek végig a résztvevők. A résztávokat megtevőkkel együtt mintegy 70 kerékpáros vett részt a túrán. A tavalyi év végén alakult meg egy cserkészekből álló baráti társaság, mely a honvéd kerékpáros hagyományok ápolását tűzte ki céljául. Az új „alakulat” az egykori jászberényi „M. Kir. 5. „Kiss Ernő” Honvéd Kerékpáros Zászlóalj” kései utódaként korhű ruházattal, felszereléssel és kerékpárokkal rendelkezik. >

Majális 2012 - hosszú hétvége rövid nadrágban...

Tagadhatatlan: 30 fokban a fák lombjai, illetve a sátrak által nyújtott fedezékek igencsak nagy népszerűségnek örvendtek a Margit szigeten, mely az idei majális helyszínéül szolgált Jászberényben. E sorokat írva persze biztos vagyok abban, hogy a városban van egy olyan korosztály, amelynek tagjaiban a majális szóra mindig is a Kiserdő képe ugrik be. Ünnepi műsorral, transzparenssel, vállalati sátrakkal, kockás pléddel, bográccsal és focival, hogy a sör-virsli-debreceni összeállításról már ne is beszéljünk…. Jó is volt az. Felejthetetlen. És visszahozhatatlan. Mert azt hiszem, hogy ma már hiába lenne a helyszín a Kiserdő, valószínű, az egész nem működne ugyanúgy. Leginkább azért, mert igazából nem helyszín, hanem közérzet kérdése ez. Ilyen alapon pedig mindegy, hogy a hűtőgépgyári focipálya vagy - ahogy idén - a Margit sziget várja a majálisozókat. >

Táncmajális

Április 29-én ismét a táncé volt a főszerep Jászberényben – ami ebben a városban talán nem meglepő. A majális rendezvénysorozatához kapcsolódó táncház ezúttal különlegességgel várta az érdeklődőket: a Jászság Népi Együttes és a Jártató zenekar mellett az ír muzsikát játszó Kék Bab zenekar és táncosai avatták be az ír zene rejtelmeibe azokat, akik tánccal kívánták eltölteni április utolsó vasárnapjának éjszakáját. Király Csaba kollégánk nem ezek közé tartozott, ő inkább a fotózást választotta, ami – figyelembe véve a két területen mutatott képességeit – jó döntésnek bizonyult… Aki nem hiszi, kattintson a képekre. >

Állami fenntartásban a berényi kórház

Nagyjából tízezer fővel nő meg a jászberényi Szent Erzsébet Kórház által ellátandók száma azt követően, hogy a kórház a Dél-pesti térség részévé vált s ezzel Nagykáta és a környéki települések is ide tartoznak majd. Az intézmény ugyanis - a jobb minőségű és költséghatékonyabb betegellátás érdekében hozott parlamenti döntésnek köszönhetően - május1-től 53 másik kórházzal együtt állami fenntartásba került. >

Bolla János lesz a jászkapitány

Ha majd Bolla János, dédunokái fejét simogatva visszaemlékezik életének jeles dátumaira és mesél azokról a csöppségeknek, biztos hogy 2012-t mindenképpen jó kis évnek titulálja majd. A jeles városvédő és hagyományőrző – hogy csak két dolgot emeljünk ki munkásságából - idén januárban üttetett a Magyar Kultúra Lovagjává, ami már önmagában is bearanyozta volna számára az esztendőt, ám most újabb megtiszteltetés érte. >

Már vasárnap este kezdődik a Majális Jászberényben!

Jó idő és jó programok! Mi kell más, hogy jól töltsük el ezt a hosszú ünnepet? Vasárnap táncház (erről már lentebb beszámoltunk), hétfőn rockmajális, kedden pedig egy igazi Családi Majális - ezúttal a Margit szigeten. Az árusok már a Hatvani út elejétől - a Rendőrség épületétől kezdődően - kínálják portékáikat és már hétfőn is várják a berényeiket. >

Hadd színezzék újra!

A Let’s Colour Településszépítő Egyesület és az Akzo Nobel Coatings Zrt. (Dulux) a tavalyi első magyarországi Let’s Colour Projekt folytatásaként 2012-ben ismét kiírta közösségi pályázatát, melyen idén a Hamza Studio is szeretne festékeket nyerni, a jászberényi víztorony galériáig tartó részének kiszínezésére. Segítsünk nekik! A pályázatokra 3 héten keresztül az interneten keresztül lehet szavazni, a www.letscolour.hu weboldalon történő regisztrációt követően. >

Tartalom átvétel