Mindenmás

Megválasztották az Év Kórházát

Ma délelőtt tette közzé a hazipatika.com internetes oldal az Év Kórháza 2008 verseny végeredményét. A jászberényi Szent Erzsébet Kórház összesítésben az ötös skálán 3.503 ezred pontot kapott a szavazóktól, ezzel a 77. helyre sikerült befutnia.
Hogy ez mennyire számít előkelő helyezésnek azt mindenki eldöntheti a lista alapján, az biztos, hogy az Ózdi Városi Önkormányzat Almási Balogh Pál Mátrix Kórházához képest amely 238. helyével és 2.8-as átlagával zárja a listát, nem tűnik annyira rossznak. A rangsort a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház vezeti, 3.89-es átlaggal.A végeredmény öt részből állt össze. >

Bárányhimlő vs. influenza

Az ÁNTSZ a város legtöbb óvodájában diagnosztizálta már a bárányhimlő kialakulásáért felelős varicella vírust, de egyelőre csak öt (a Kuckó, Fürkész, Sün Sámuel, Szivárvány, Zengő) óvodában rendeltek el, január 14-től kezdődően, három hétre szóló felvételi zárlatot. Ez azt jelenti, hogy azok a gyerekek, akik eddig még nem voltak bárányhimlősek, és még védőoltást sem kaptak, ez idő alatt nem járhatnak óvodába, csak ha ezt a szülő írásban kéri. Az intézkedés közel száz gyereket érint. Az óvodák részére pedig ilyenkor kötelezően előírják, nem csak a kezek, de a bútorok, játékok folyamatos fertőtlenítését is. >

Torkos csütörtök az idén is

A Torkos Csütörtök akciót a Magyar Turizmus Zrt. 2006-ban indította el a Bor és Gasztronómia évében, a Nagy Ízutazás eseménysorozat részeként. Az akció sikerét jelzi, hogy tavaly csaknem 1100 étterem csatlakozott országszerte a kezdeményezéshez (az első évi 500-hoz képest) és mintegy 180.000 vendég „torkoskodott”. Az immár hagyománnyá vált eseményt a Társaság 2009-ben, a Kulturális Turizmus Évében negyedszer is megrendezi, a programhoz csatlakozó vendéglátóhelyek együttműködésével. >

Szégyen a futás – és nem is mindig hasznos…

Istenemre mondom, nem keressük magunknak a bajt. Nem akarunk mi a figyelem középpontjába kerülni - legalábbis bizonyos esetekben. Sem azért mert elhallgatjuk az Adóhatóság érdemeit, sem azért mert állandóan velük foglalkozunk. De nincs mit tenni, már megint egy Apeh-Jászberény kapcsolatra bukkantunk a neten – és ami Jászberényről szól, az minket nem hagyhat hidegen.
Az apeh.hu oldalon található egyik cikkben, az adóhatóság előli futás egészségügyileg hasznos, ám minden más szempontból nem igazán kifizetődő voltáról írnak, egy berényi eset kapcsán. >

APEH tájékoztató

Bár az embert sosem tölti el jóérzéssel, ha az adóhatóság hívja, most mégis azt ajánljuk Önöknek, nyugodtan menjenek. Az Apeh Észak-alföldi Regionális Igazgatósága szervezésében ugyanis az egyszerűsített bevallás készítéséről tartanak ismertetőt mindazoknak, akik szakmájuk folytán vagy merő kíváncsiságból érdeklődnek a téma iránt. Az előadást a Déryné Művelődési Központban tartják, 2009. január 14-én, délelőtt 10 órakor.

Csillagászok riadó!

Január 16-án, pénteken 17 órától szeretettel várják a Városi Könyvtárba, mindazokat, akik érdeklődnek a csillagászat iránt és szeretnének részt venni az alakuló Csillagász szakkör munkájában!

Tessék otthon maradni!

Mégsem lesz munkanap január 10-e, szombat - így döntött a miniszterelnök kezdeményezésére az Országos Érdekegyeztető Tanács szerdán. Eredetileg ekkor kellett volna ledolgozni a január 2-i munkaszüneti napot, és nyitva lettek volna a hivatalok és iskolák is. A meteorológiai előrejelzések szerint azonban péntek és szombat is az egyik leghidegebb nap lesz ezen a télen. Így a mostani szombat helyett a március 28-i szombaton kell majd dolgozni.

A jégen tartózkodás szabályai

A meteorológiai előrejelzések alapján a jelenleg uralkodó időjárási viszonyok kedveznek a téli sportok kedvelőinek, különösen a szabadvizek befagyott felületén való korcsolyázásnak, csúszkálásnak.
A szabad vizek jegén történő tartózkodás szabályait a 46/2001. (XII.27.) BM rendelet szabályozza, amelynek értelmében a szabad vizek jegén tartózkodni csak abban az esetben szabad, ha azon a jég kellő mértékben megszilárdult, nem olvad, nem mozog. A rendelet ugyan nem hangsúlyozza a saját felelősség körét, azonban ezt mindenkinek javasolt szem előtt tartani, mielőtt ilyen terültre lép, különösen a gyermekek esetében, akiknél az ezzel kapcsolatos veszélyérzet nem alakult ki. >

Hideg napok

Az elmúlt évek enyhe teleihez viszonyítva meglepő lehet az év eleji erős lehűlés, de a sok évtizedes felmérések szerint ennél jóval hidegebb téli napok is voltak már. Magyarországon az eddigi abszolút minimum hőmérsékletet 1940. február 16-án Görömbölyön jelezték: mínusz 35 fokot. Szakemberek azt is megállapították, hogy 2008 (bár ez csupán a XXI. század nyolcadik esztendeje) volt az évszázad eddigi leghidegebb éve, ugyanis átlagosan egytized Celsius-fokkal volt hűvösebb az eddigieknél. >

Javult a kórház megítélése. Vagy mégsem...?

Ahogy azt sejteni lehetett, kórházunk idén sem lesz dobogós az Év Kórháza szavazáson, ugyanakkor a tavalyi évhez képest valószínűleg komoly előrelépésre számíthatunk.
Azért csak "valószínűleg", mert a hazipatika.com oldal valamikor január közepére ígéri a pontos végeredmény közzétételét. Azt azonban lehet tudni, hogy egy-két nappal a december 31-ig tartó szavazás lezárása előtt, a jászberényi Szent Erzsébet Kórház a 88. helyen állt a rangsorban, míg 2007-ben ugyanezen a listán a 157. helyet szerezte meg. Ám hogy minden relatív: a kórház akkor az ötös osztályzatból 3.634-et kapott, a december végi, zárás előtti jobb helyezés viszont csak 3,482-es átlagot takart.

Balázs volt a leggyorsabb

Szabó Balázs január 1-én, este nyolc óra után pár perccel született a jászberényi Szent Erzsébet kórházban, így ő lett az év első berényi kisbabája. Balázs a Szabó család harmadik gyermeke 59 cm-es, 4100 gr súlyú, és állítólag nem csekély hajkoronával rendelkezik. Szüleinek ezúton is gratulálunk, Balázsnak pedig jó egészséget kívánunk! Hajrá Balázs!

Milyen tűzijátékot vásárolhatunk?

Közeledik az év vége, a felhőtlen, önfeledt szórakozás ideje, azonban ekkor sem szabad megfeledkeznünk a különböző pirotechnikai eszközökkel kapcsolatos jogszabályi előírásokról.

A jogszabály egész évben lehetővé teszi a csekély hatóanyag-tartalmú, ún. játékos pirotechnikai termék szabad forgalmazását és felhasználását. E termékeket 14. életévüket betöltött személyek egész évben engedély nélkül megvásárolhatják és használhatják. A kis tűzijátékok mellett, a bombák, a tűzijáték bombák mozsarakban, és a római gyertyák kivételével, a közepes tűzijátékokat (pl.: tűzforgó, röppentyű, vulkán, vezetőpálcás rakéta, szikraszökőkút, bombetta telep) nagykorú személyek december 28-31. között engedély nélkül megvásárolhatják, birtokolhatják, tárolhatják és a használati utasításnak megfelelően december 31-én 18 órától január 1-én 06 óráig felhasználhatják. >

Tartalom átvétel