Titokzatos események a Jász Trió Tv-nél

Kiszállítottak az autóból, és mivel szememet bekötötték, pusztán éreztem, hogy megragadott két erős marok és bevittek az épületbe. Csak ott, a terem közepén vették le a kötést a szememről, de a félhomály miatt így se sokat láttam….

Akár ilyen izgalmas kezdete is lehetne annak a titokzatos eseménynek, melynek részleteire csak mostanában derült fény. Az előbb vizionáltnál persze sokkal könnyebb volt bejutni a Jász Trió Tv stúdiójába, ahol ugyan valóban titokzatos dolgok történtek az elmúlt időszakban, ám Tóth József főszerkesztő és Erdei Gábor felelős szerkesztő direkt szerették volna, ha megismerjük a háttér változását – és a változás hátterét. A Jász Trió tv nézői ugyanis a csütörtöki Berényi Hirmondóban láthatják először azt a mobilizálható stúdió hátteret és berendezést, melynek segítségével a műsoraiknak az eddigieknél sokkal egyedibb - és a jelenlegi trendekhez igazodó - megjelenést tudnak biztosítani.

A stúdiókép változása egyik fontos állomása annak a folyamatnak, mely valamikor 2009 tavaszán indult el. A helyi tévézés akkoriban élte mélypontját, mind a tartalmat, mind a műsorkínálatot, mind a megjelenést tekintve – mesélt a múltról Erdei Gábor, aki szerint vissza kellett szerezni nemcsak a hitelességüket, de a nézők bizalmát is – ezek persze egymásra épülő elemek. Lassú lépésekkel, kitartó munkával mára ez sikerült, és a nézettség eléri azt a szintet, melyet egy ilyen körülmények között működő helyi televízió már büszkén vallhat magáénak. Amire nagyon büszkék, hogy már nem tartanak a Jászság egyetlen pontján sem a kameráiktól, az itt élők szívesen nyilatkoznak nekik, bíznak bennük, elhiszik, hogy ők azért vannak, hogy pártatlanul és tisztességesen tájékoztassák a nézőket a térség eseményeiről, történéseiről.

Mint Tóth Józsefék elmondták, ma már a környék vezető médiájaként kell a Jász Trió Tv-re tekinteni, mely egy új szlogennel - JÁSZSÁG KÖZELRŐL” - is hangsúlyt kíván adni a változásoknak.

Több településen készítenek műsorokat, de a saját gyártású produkciók mellett más helyi televíziók által készített műsorok is adásba kerülnek, a helyi televíziók országos hálózatával kialakított jó kapcsolatuk révén. Pont egy évvel ezelőtt elindult a honlapjuk is, melyen naponta jelennek meg új hírek, fotók, videók és a nézettség igazolja, hogy szükség volt egy ilyen formában történő megjelenésre is. Magában a műsorstruktúrában – amellett, hogy folyamatos a törekvés arra, hogy lendületesebbek, informálisabbak, érdekesebbek legyenek az adások – jelentős változás egyelőre nem lesz, talán a rendszeresen naponta jelentkező rövid időjárás-jelentést lehetne megemlíteni, mint újdonságot.

Ezek az előrelépések vonták magukkal az új képi megjelenés kialakítását is, melyben helyet kapnak azoknak a településeknek a jellegzetességei, ahol önálló adások készülnek. A díszlet bizonyos elemei épp ezért változtathatók, és a műsorvezetés, illetve a stúdióbeszélgetések is új bútorok között folynak majd.

Érdekes lehet a nézők számára még az is, hogy…. No de ezt már csak azok tudják meg, akik ma este – és persze a többi napon is – odakapcsolnak a Jász Trió Tv műsorára. Mert ott ma mindenre fény derül.

Ezt a fotót egy ügynökünk csempészte ki élete kockáztatásával. A képen a Perlaki Reklám Kft. munkatársai....Ezt a fotót egy ügynökünk csempészte ki élete kockáztatásával. A képen a Perlaki Reklám Kft. munkatársai....