Önkéntesség, hétköznapi hősök, média…

Városunkat és a Lehel Vezér Gimnáziumot két csapat is képviseli azon az Online Demokrácia Activity Versenyen (TEDD O:DA verseny) melynek gazdája/lebonyolítója a Barankovics István Alapítvány. A középiskolásoknak szóló verseny célja az állampolgári mentalitáskultúra és kompetenciák fejlesztése. Igazi felnőtteket is próbára tevő feladatokkal kellett megbirkóznunk a négy forduló során.

A tizenegyedikes Lehel-A Lehel-let csapataA Lehel-let csapatalet csapat – mentoruk Anticsné Szűcs Andrea tanárnő – a második fordulóban, az önkéntesség keretén belül az állatvédelmet választotta. A második forduló során, a gyepmesteri telepen dolgoztak, ott segítették a kutyák és cicák életkörülményeinek a jobbá tételét. Valamint részt vettek a Kéz a Mancsért Egyesület örökbefogadó napján, Szolnokon. Ezt a vonalat követve, a harmadik fordulóban, mindennapi hősüket is ebből a témából választották. Hősük, Hegedűs Laura, a Jászberényi Állat- és Növénykert gondozója lett, aki fáradságot és időt nem kímélve segíti az elesett állatokat.

A Cassus belli csapataA Cassus belli csapataMi a kilencedikes Casus belli csapat- mentorunk Fekete- Szabó Anikó tanárnő - szintén az önkéntességet választottuk a második fordulóban, igaz más vonalon indultunk el. Mi a Maci Alapítványi Óvodába látogattunk el és tartottunk egy drámapedagógiai foglalkozást a sajátos nevelési igényű gyerekeknek, mentorunk segítségével. Mindennapi hősünknek pedig iskolánk tanárnőjét, Petrics Annát választottuk, aki kiemelkedő munkát végez a rászorulók megsegítésében. Minden évben adománygyűjtést szervez a ceglédi Molnár Mária Fogyatékos Gondozó- Ápoló otthon számára, ahová személyesen viszi el az összegyűjtött adományokat. Idén mi segítünk neki ebben a munkában.

Választott témáink- az állatvédelem és a rászorulók megsegítése- napjaink társadalmának fontos kérdései, melyekben a négy forduló során aktívan kellett tevékenykednünk. Munkánkra fel kellett hívnunk kortársaink, környezetünk, a felnőtt társadalom figyelmét. Ennek érdekében, kitűzött céljainkért a média különböző csatornáinak lehetőségeit is fel kellett használnunk.

Bízunk abban, hogy önkéntes munkáinkkal sikerült felhívni azokra a területekre kortársaink figyelmét, melyekben a jövőben ők is tevékenykedhetnek.

Köszönjük a támogatást mindazoknak, akik a négy fordulón keresztül a Facebook-on vagy blogjainkon végig követték munkáinkat. Like-oltak, megosztották a nekik tetsző híreinket, bejegyzéseinket. Életre szóló és meghatározó élmény lett számunkra ezen a versenyen való részvétel.

Casus Belli csapata