Megszületett az Országzászló pályázat eredménye

Kedden lejárt az „Országzászló emlékmű megtervezésére és elkészítésére” kiírt pályázat elbírálásának határideje. A tavaly megjelent felhívásra 39 db pályamű érkezett, az ítészek ezek közül választhattak. A végeredménnyel kapcsolatosan a következő tájékoztatást adta lapunknak Alvári Csaba Jászberény főépítésze…

A pályaműveket szakmai szempontból a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Képző- és Iparművészeti Lektorátusának szakértői bizottsága véleményezte .

Ennek figyelembevételével a bíráló bizottság az alábbi döntést hozta:

A Lektorátus szakértői véleményének figyelembe vételével, rangsorolás nélkül három pályaművet részesít díjazásban. A díjak egyenkénti összege bruttó 300.000 ft.

Díjazásban részesülnek:

20. sz. pályamű, alkotó: Lelkes Márk

31. sz. pályamű, alkotó: Vadász Bence és szobrász alkotótársa

37. sz. pályamű, alkotó: Garten Studio Kft., Kiss Márta, Szloszjár György

Az önkormányzat az emlékmű megvalósításáról, annak mikéntjéről későbbi időpontban határoz.



A díjazott pályaművekkel kapcsolatos szakértői vélemények a következők voltak:

31. számú pályaterv

A földből kiemelkedő hatalmas zászló a terv alapgondolata. Az eltitkolt, letagadott, megtiport országzászló őserővel újra felemelkedik és diadallal fellobog. A díszburkolt térből hullámzóan kiemelkedő stilizált zászló vasbeton szalagja a földközelben még magán hordja a kőlemezek burkolatát, a magasba törő részeken már lefoszlik és három fémlemez csíkként (antikolt réz, koracél, vörösréz) trikolorként bukkan elő és fordult át a vasbetonlemez alsó oldalára is.
A díszburkolatból kihasított negatív felület vízfelületként vagy borostyánnal beültetett sávként jelenik meg jelezve, hogy a lobogó helyén új élet sarjad.

Friss gondolatisággal felvetett koncepció, plasztikailag érdekes, mozgalmas, anyaghasználata szerves. Értékei miatt továbbfejlesztést érdemel. A kígyózó forma bizonyos nézetekből (elsősorban oldalnézetből) zavaró, játszóplasztika hatását keltő. Más környezetben az illeszkedés zavartalan lehet.

A pályaterv megvalósításra nem javasolt.

*****

20. számú pályaterv

A történelmi Magyarország alapkontúrú kőtömb vertikálisan emelkedve csonkul, elmetsződik.
A metszetek a levált részekként értelmezhető. Középen a mai ország kontúrjával keretezve zászlótömb emelkedik ki: „oltalma alá helyezi a leváló, elcsatolt területek tömegeit”. A karcsúsodó forma vonalvezetése női torzóra emlékeztető. Az emlékmű anyaga süttői mészkő, 550x240x150 cm;
a talapzat, alap 4x4 m-es kiemelt, burkolt felület.

Plasztikai gondolkodás érződik a tervben: a közhelyes térképábrát plasztikává kívánja formálni.
Az eredmény nem ad egyértelműen élvezhető formát: a kínosan pontosra törekvő, élettelen alsórészhez képest a mai ország kontúrja csak fentről rajzolódik ki. Ez utóbbinak (a mai ország kontúrnak) erőltetésétől a meggyőzően, eleven kiemelkedő középső forma dinamikájára építve el is lehetne tekinteni. A középső elemnél anyagváltás, vagy más színű kő használata, szabadabb, nagyobb vonalú formaalakítás megfontolandó. A terv továbbfejlesztést érdemel.

A pályaterv megvalósításra nem javasolt.

******

37. számú pályaterv

Az emlékmű alapgondolata az elcsatolt, elváló, leszakadó országrészek stilizált megjelenítése, a kompozíció közepében a mai Magyarországot jelképező kőtömbbel, amelyből azt átszúrva az országzászló emelkedik ki. A széthullott országrészeket összefogja a magyar trikolor színeit mintázó kőberakás. A kompozíció anyaga süttői mészkő, a kőberakások zöld színű verde serpentino, vörös tardosi mészkő, a kőlapok vastagsága 18 cm; a befoglaló méret 110x580x
400 cm. A zászlórúd 9 m magas. A kompozíció alatti díszburkolat 770x913 cm felületen mini kockakő. A kőtömbök a kiskockakővel burkolt betonalapba fémtartókkal kapcsolódnak.

A szétdarabolt országot stilizáltan, plasztikai gondolkodással, építkezéssel megjelenítő, aurát teremtő kompozíció. A konkrét formák helyett az absztrahált jelzésszerű megjelenítés mozgalmas, jó ritmusú kompozíciót eredményez, külön kiemelve, hogy a környezethez horizontális struktúrájával harmonikusan illeszkedik. Meggondolandó a színezés elhagyása, helyette a színek érzékeltetésének eltérő faktúrával való megoldása. A kőlemezek sérülékenysége a dőlésszögek csökkentésével, az alátámasztás növelésével – anélkül, hogy teljesen alátöltenék a lemezeket és a plasztikai mozgalmasság megszűnne – minimalizálható.

A pályaterv megvalósításra javasolt.

******
Szakértők voltak: Pál Mihály, Szabó György, Széri-Varga Géza, Tóth Dávid szobrászművészek, a Lektorátus részéről Prokai Gábor osztályvezető.